Egy BOMBa jó bolt :)


Egy hete még szürkébb, hidegebb arcát mutatta az időjárás, alig sütött a nap, a madarak is csak lustán csipogtak, így elindultam egy kis napfényt és vidámságot keresni magamnak. Így lyukadtam ki a szombathelyi BOMB Shopban. Persze nem céltalan lézengésemben jártam arra, hiszen már régóta terveztem, hogy felfedezem magamnak a BOMB természetes fürdőkozmetikumait. Rendkívül szerencsésnek érezem magam, hogy ezek a termékek nem csak Budapesten vagy webshopból rendelhetően elérhetők, hanem megszagolhatom, megnézhetem magamnak őket itt az ország nyugati szélén is. Ráadásul az új bolthelyiség tágas, romantikus és illatos, egyszóval minden, ami manapság jókedvre deríti az embert. 


Biztos vagyok benne, hogy aki betéved ide, a legjobb kiszolgálásban részesül, hiszen velem is nagyon kedvesek voltak. Volt szerencsém a tulajdonossal is beszélgetni a termékekről, az alapanyagokról, a boltról. Rengeteg dolgot megtudtam az illóolajokról, a shea- és kakaóvajról és örömmel nyugtáztam, hogy az itt kapható dolgokra nyugodtan rábízhatom a bőröm.


A fürdősütikért kifejezetten oda vagyok, nem csak hidratálják a bőrt és finom illatúak, de nagyon szépek is. Kiskoromtól kezdve érzékeny a bőröm, előfordult, hogy csak a patikában tudtunk megfelelő fürdőszereket beszerezni nekem; olyanokat, amik nem irritáltak, nem lettem kiütéses tőlük, ellenben semmi szépség nem volt bennük és még az illatuk is rossz volt. Az eddig próbált BOMB termékek mindegyike beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, fenntartás nélkül válogathatok a fürdősütik, golyók, szappanok között, hiszen hacsak nem valamelyik természetes összetevőre vagyok allergiás, biztos lehetek benne, hogy nem okoznak bajt.


 
Engem mivel győztek meg?
  • a tiszta illóolaj tartalommal
  • a tiszta shea- és kakaóvaj tartalommal
  • azzal, hogy a termékek kézzel készülnek
  • azzal, hogy kerülik a káros anyagok, például SLS használatát
  • a színekkel, a formákkal, az illatokkal
Még sokáig sorolhatnám, de ami még számomra nagyon fontos, az a környezet és állatvédelem, amire szintén nagy figyelmet fordítanak. Szeretem tudni, hogy egy kisállat élete sem tapad ahhoz, amit a fürdővizembe teszek. :) Ráadásul a csomagolóanyagok újrahasznosított alapanyagokból vannak.


Régóta próbálom a környezetemben élők figyelmét felhívni az ilyen termékekre. Sokan nincsenek még tisztában vele, hogy milyen összetevő pontosan mi is, és milyen hatással lehet az emberre, ezért is kellenek az ilyen boltok, ahova ha bemegyünk, biztosak lehetünk benne, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő, egészségünket nem károsító termékeket és akkor még szót sem ejtettem az illatos gyertyákról, amiket szintén forgalmaznak.


A blogon visszatérő vendégek lesznek a BOMB termékei, ebben biztos vagyok. Ha tetszenek a termékek, a képek, szeretnétek magatoknak fürdődesszerteket, látogassatok el ide: http://furdogolyok.hu/hu/  Itt minden termékről, összetevőről, boltról információt kaphattok. :)
Érdemes benézni a facebook oldalukra is, ahol folyamatosan tájékoztatnak az akciókról, ráadásul szebbnél szebb termékfotókkal is találkozhattok. https://www.facebook.com/furdogolyok


Ha szeretnétek nyerni pár BOMB terméket, látogassatok el a Negiluy blog-vlog facebook oldalára, csak két kattintás és akár a tiétek is lehet egy igazán színes és illatos csomag: www.facebook.com/negiluy




8 megjegyzés:

  1. Az a baj, hogy annyira jól néznek ki a fürdősütik, hogy nincs szívem csak úgy magamnak venni, és tönkretenni őket. De azért mindig örülök a fejemnek, ha kapok ajándékba. :D És imádom nézegetni meg szagolgatni az ottani cuccokat.
    A samponokról tudsz valamit? Mindig csak szemezek velük, de még nem jutottam el odáig, hogy ki is merjem próbálni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is fájt a szívem, amikor beledobtam a fürdősütit a vízbe, olyan szép volt, de nagyon jó volt vele fürdeni, megérte. :)
      A samponok nagyon érdekelnek engem is, de még nem tudtam választani, kipróbálás nélkül persze nem sokat tudok mondani. Az eladólánnyal beszélgettem már róluk, a nedves hajat kell bedörzsölni velük. Egyelőre azt mondom, mindenképpen lesz BOMBos sampon teszt a blogon hamarosan. :)

      Törlés
  2. Annyira édes termékek, úgy érzem ha használom őket akkor én is vidámabb, illatosabb leszek :) Jó volt olvasni egy hozzáértő bejegyzést, a sok szemet-lelket gyönyörködtető finomságról :)
    És azt szeretném kérdezni, hogy zsíros, kicsit olajos arcbőrre lehet termékeket kapni? Annyi minden tisztítót kipróbáltam már, de nem segítettek, és amíg valami hatóanyag nincs, addig marad a babaszappan... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban gyönyörű termékekről van szó. :) Arcápoló termékek is vannak a BOMBnál, arclemosók, maszkok például. Ha esetleg van a közeledben bolt és bemész, biztosan tudnak neked ajánlani valamit. De nézd meg a webshopban is az arcra valókat. http://furdogolyok.hu/hu/
      Ami szerintem jó lehet Neked, az például a Honolulu varázsló arcmaszk.
      http://furdogolyok.hu/hu/termekeink/arcapolok/honolulu-varazslo-arcmaszk/

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, valamikor mindenképpen benézek az új boltba :) És részt veszek a nyereményjátékon is, már lájkoltam a facebook oldaladat nagyon szeretem a beszerző utas beszámolóidat! :)

      Törlés
    3. Köszönöm szépen. Hamarosan lesz is zsákmányos bejegyzés. :)

      Törlés
  3. Húha! Hát nagyon rám férne egy jó kis illatozás a kádban, főleg ilyen cuki sütikkel. Legalábbis remélném, hogy eltűnnének lassan a mitesszer-szerű kiütéseim a karomról-lábamról. Azt hiszem ez a vitaminhiány, és mostanában a sok édesség átkos hatása... >.< Egyébként lehet itt kapni tusfürdőt? A Tester-cuccokat hogyan lehet kipróbálni? Veszel és viszel magaddal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ilyen kiütések sok mindentől lehetnek, ahogy írtad vitaminhiánytól, a táplálkozási szokások miatt, de sok esetben egyszerűen csak az okozza, hogy nagyon száraz a bőröd. Ha utóbbi a probléma, akkor biztos vagyok benne, hogy találsz olyan fürdősütit, ami nem csak cuki és illatos, de segít is a bőrödön. :) Vannak tusfürdők is persze, aranyos tégelyekben lehet őket kapni. A tesztelés nekem mondjuk abból állt, hogy mindent végigszagolgattam, amit csak lehetett, de biztos vagyok benne, hogy mást is lehet a teszterekkel csinálni – ezt meg kellene kérdezni. Szerintem mindenre nyitottak. :) A tusolós dolgokat meg tudod nézni a honlapjukon - link a bejegyzésben. :)

      Törlés