Pasi cicanaci, de cuki!


Télen-nyáron, hidegben-melegben, van, aki mindig cicanacit hord. Olyan ez, mint a pöttyös ruha, vándorol a divatban, egyszer jön, egyszer megy; a '80-as évek után újra fénykorát éli a leggings. Valljuk be, praktikus darabról van szó, télen nadrág alá zseniális, tavasszal/ősszel szoknyához, nadrághoz is ideális. A bajok tavasz végén, nyáron kezdődnek, konkrétan akkor, amikor valahogy az említett szoknya/nadrág elfelejtődik felvevődni a harisnyaanyagú (és vastagságú) darab fölé. Tudom, tudom, ilyen most a divat, mindent szabad mindennel vagy ebben az esetben mindent szabad a semmivel, mert számomra az alul csak cicanadrágot viselő lányok épp olyanok, mint akik nem húztak fel semmit az alsóneműjük fölé. Itt nem lustaságról van szó, hiszen lenne idő/erő felhúzni egy szoknyát, mondjuk a 2kg bizsu felaggatására, vagy a hasonló mennyiségű smink felvitelére szánt időből futhatná erre.


Nálam a „mert szexi” sem válasz, főleg a tegnapi után, amikor is egy lány fekete leggings-ben, egy párducmintás, 2 számmal kisebb topban és a hozzá passzoló tangában biciklizett el előttem. Merthogy, ülés közben nyúlott a harisnya anyaga, ezzel pedig átlátszóvá vált a hátsófertályon. Ízlések és pofonok, de sokan vannak, akiket reggelente lehány a szekrény, fiatalok, idősek egyaránt. A legsúlyosabb számomra persze még mindig az, amikor egy túlsúlyos lány képzeli magát eszméletlenül csinosnak az említett ruhadarabban. Félreértés ne essék, támogatom a cicanadrágot hidegben, harisnyaként, szoknyával, nadrág alá, ruhához vagy legalább egy tunikával, ha a viselőjének szép lába van, hadd mutogassa olyan kombinációkban, amik takarják a fenekét – akkor is, ha leül. A legviccesebbnek azt találom, amikor a cicanacis lányok beszélik ki a cicanacis lányokat. Nem egyszer hallottam már olyat, hogy az érintettek kibeszélték egymást, mondjuk azért, mert túl vastagnak találják a másik combját vagy túl nagynak a másik hasát, ami kilóg a póló és a leggings között.


Azt hittem, rosszabb már nem lehet, ez a hóbort is elfelejtődik egyszer, de rá kellett jönnöm, mindent lehet kontrázni. Rátaláltam ugyanis netes böngészésem unalmasabb pillanataiban a férfi leggings-re, a meggings-re! Hát lányok, a mai világban megtalálhatja a zsák a foltját, ez már biztos. A pár cicanacit húzott és elsétált a naplementében...

Azt gondolom, amit eddig is: A cicanaci nem naci! A pasiknál sem!

Mit szóltok a meggings-hez? Támogatnátok, hogy a párotok ilyent hordjon? Mit szóltok a cicanaci kérdéshez; fel szabad venni csak magában ezt a ruhadarabot?

3 megjegyzés:

  1. Már csak a csipkés szoknya hiányzik, meg a férfi szemhéjpúder ami csodás csillogást kölcsönöz és akkor lesz igazi a bulit.....de nem adok ötleteket! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lányoknál pedig a bajusz, overál, vasvilla hiányzik a gumicsizma mellé.

      Törlés
  2. Bulit akkor lesz, ha igazit...

    VálaszTörlés