Szívem csücske kék – BARRY M lakkteszt


Negyedik napja csücsül már a körmömön ez a csoda, így elérkezett az ideje, hogy írjak róla, mert nem bírok elmenni mellette szó nélkül. A BARRY M GELLY NAIL PAINT kék lakkjáról van szó, amely szinte üvöltött, hogy megvegyem. Hol máshol, mint a NAILLAND-ben találtam rá és mondanom sem kell, szerelem volt első látásra.

 
A körmömön két rétegben láthatjátok, fedőlakk nélkül. A lakknak magában gyönyörű, fényes, zselés kinézete van, így vétek lenne fölé kenni bármit is. Eddig semmit nem kopott, pedig a legtöbb lakk két nap után megadja magát a körmöm végén. Felvitel közben már motoszkált a gondolataim között, hogy ezt vajon én hogy fogom leszedni? Aztán sikerült kikennem a bőrt is, így fültisztítópálcikával és lakklemosóval próbáltam javítani. Kellemes meglepetés volt, hogy alig értem hozzá, a már száraz lakk mégis lejött a bőrömről sikálás, dörzsölés nélkül. Így biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond az eltávolítással.


A 10ml a BLUE GRAPE nevű lakkból 1640Ft-ba került. Könnyű vele dolgozni, két réteg (+ alaplakk) bőven elég, ráadásul gyorsan is szárad. Ja, és mindenki a csodájára jár. :D Most már, hogy kipróbáltam, picit sajnálom, hogy a testvérei közül nem vettem még, de ami késik, nem múlik.

Tetszik Nektek ez a szín? Van BARRY M lakkotok? Jártatok a Nailland-nél?

10 megjegyzés:

  1. Ohh, de szééép *.* Ilyen színű a plafon a szobámban! :D Imádom ezt a színt, és körmökön még jobban mutat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhh, azt a plafont megnézném, én csak a tojáshéj színig jutottam. Örülök, hogy tetszik a lakk. :)

      Törlés
  2. Gyönyörűséges, én a bogyó színű tesóját vettem meg, még bevetés előtt van :) Olyannyira beleszerettem a Naillandbe, hogy a múlt heti nyitónap után ma is ott kötöttem ki meló után :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bogyós is nagyon szép lehet. "Szerencsére" én 3 órányira lakom a Nailland-től, így nem fenyeget, hogy hamar eljutok újra. :D

      Törlés
  3. Mesés *_* lakk stopot hirdettem magamnak karácsonyig :( szívem szottyad :-D bár kapni kaphatok lakkot, igaz mikulásra fogok kapni, cseles voltam :-D le kell vásárolni az OPI s kupont, a csoki amúgyis hízlal :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az kéne, lakk (meg minden) stop. A csoki helyett én is mindig valami mást kérek. A kupon... ha nem mondod, eszembe se jut... ooo. Ennyit a stop-ról...

      Törlés
  4. Ma teszteltem a 3 Barry M lakkomat és köztük volt ez a csoda is amit a te posztod hatására vettem meg:)egy bajom lenne csak hogy irtózatosan büdös szegényke,jó persze ne szipuzzon az ember körömlakkokat,de ez valahogy megütötte az orromat,a többivel nincs ilyen gond még kellemesnek is mondanám. Lehet hogy selejteset fogtam ki vagy talán megromlott? Van egy mániám hogy ha vásárlok soha nem az első terméket veszem le a polcról hanem hátrébb nyúlok,itt is igy tettem :D Lehet most ráfáztam :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szagolgatom különösebben a lakkokat még használat közben sem, mert nagyon hamar irtózatos fejfájást kapok tőlük, de most nem bírtam ki, hogy ne szagoljak bele ebbe a kékségbe. Nos, már majdnem hozzáért az orrom az üveghez, mikor megéreztem, amiről beszélsz. Valóban van némi bukéja. Gyorsan lakkoztunk is vele, de közben nem éreztük, csak amikor direkt beleszagoltunk. Nem tudom Te, lakkozás közben mennyire érzed ezt a fura mellékszagot? Nem hiszem, hogy romlott lenne, inkább csak ez a „különlegessége”. Nincs másik Barry M lakkom, így sajnos nem tudom összehasonlítani, hogy okosabbat tudjak írni Neked. :(

      Törlés