Beauty fogadalmaim 2014


Bár nem szokásom, idén mégis megfogadtam jó pár dolgot. Sok mindenen kell változtatnom, apró és nagy dolgokon egyaránt. Azokat a fogadalmakat, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a bloghoz, illetve a szépség-test-lélekápolós dolgokhoz, gondoltam, megosztom veletek is. Így, hogy Ti is látjátok a listámat, még nagyobb eltökéltséggel állok neki a megvalósításnak. :)

1. Elhasználom a felgyülemlett dolgokat. Vége a gyűjtögető életmódnak! Főleg testápolóm és tusfürdőm van sok, addig nem veszek újat, míg jócskán meg nem csappan a készlet. 
2. Megtanulok kidobni. Mindent tartogatok, rakosgatok - feleslegesen, ezért is nem fogynak a dolgaim. Még a legelső szempillaspirálom is megvan. Természetesen nem használom, csak eltettem emlékbe. Alapítottam egy külön gyűjtőhelyet a kidobásra ítélt holmiknak és külön egyet az elfogyasztottaknak. Megemlékezem róluk egy blogbejegyzés formájában és kidobom őket. 
3. Mindig legyen itthon vattakorong és arctisztító kendő. Erre figyelnem kell, mert mindig az utolsó darabnál jövök rá, hogy ha másnap is le akarom mosni a sminkem, el kell mennem valahova vásárolni. Így rengeteg felesleges kört futok.
4. Lista a hamarosan elfogyó termékekről. Ez egy bevásárlólista lesz, amire a sokszor használt, nagyon megfogyatkozott dolgokat fogom írni, például arcradír, szempillaspirál, arckrém. Megpróbálom majd mindig összevárni, míg sok dolog lesz a listán és akkor elmenni egyben megvenni őket, amikor egy nagyobb akció van. 
5. Többet fogok sminkelni. Felfedezem a régi palettáimat és kipróbálok olyan színkombinációkat, amiket eddig még nem. Újra megpróbálkozom a tincses műszempillával. Mindezt dokumentálni is fogom. 
6. Kezdek valamit a zuhanypamacsokkal. Régebben sok szettet kaptam, amiben zuhanypamacs is volt, de sosem használtam őket. Mostanában már elkezdtem velük barátkozni, de még mindig nem vagyunk jóban. Még egy kicsit erőltetem, de ha nem megy, keresek egy alternatív felhasználási módot. 
7. Külső-belső harmónia. Rendben fogom tartani a dolgaimat és megpróbálok minél pozitívabban gondolkodni. 

Blogos fogadalmak
Nem lesznek nagyobb szünetek, nem lesz többet olyan hónap, amikor alig lesz bejegyzés. Igyekszem mindenről írni, amit kipróbálok. Több DIY, több smink és több videó lesz. Folytatom a fogyókúrás videókat is, mert egyre inkább úgy látom, hogy van igény rájuk. A blogot is mindig próbálom majd csinosabbá és praktikusabbá tenni - ennek első lépése, hogy mostantól lesz "Tovább >>" gomb a bejegyzésekben. 

Elindítom a projektet, amin már régóta gondolkodom. Mindenkinek fel kell fedeznie magában és maga körül a szépet. Hamarosan jövök a részletekkel, számítani fogok mindenki részvételére! :)

Ti tettetek fogadalmat? A tavalyiakat betartottátok? 

10 megjegyzés:

  1. .nem vagyok a nagy fogadalmak hive, talan annyi, hogy iden tudatosabban szeretnek kozmetikumokat vasarolni, vagyis megnezem az osszetevoket, utanaolvasok mi karos, mi nem karos....
    sok sikert a betartashoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekezni fogok! :) Azt is meg kellene fogadnom, amit írtál - még jobban oda kéne figyelnem arra, mi van a kencékben. Ezt is hozzáadom a többihez. :D

      Törlés
  2. Tetszettek a fogadalmaid, ezek közül néhányat nekem is érdemes lesz elraktároznom magamban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszettek. Kíváncsi vagyok, melyik az a néhány, amit elraktározol. :)

      Törlés
  3. Az elsőt én is megfogadtam: :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom, nem én vagyok egyedül gyűjtögető üzemmódra állítva. :D

      Törlés
  4. Jó kis fogadalmak, az első egy az egyben igaz rám is. :D Én nemrég dobáltam ki a már használhatatlan cuccokat, nagyon büszke voltam magamra. :)

    VálaszTörlés
  5. Szia! A fogyókúrás résznél nem találtam olyan helyet, ahol az alábbiakat le tudtam volna írni itt a blogon.
    Valamelyik videódban a you tube-on hallottam, hogy fogsz írni a fogyasztó krémekről (paprika...stb.). Onnan keveredtem át ide a blogodra, de sajnos itt nem találtam erről leírást. Lehet, hogy elkerülte a figyelmem? Tudnál ebben segíteni, hogy hol találom ezt?
    És nem utolsó sorban gratulálok az elhatározásaidhoz és a sikereidhez. Az élet minden területén kívánok hasonló sikereket a jövőben.
    Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen a jókívánságokat! :) Örülök, hogy idetaláltál a YouTube-ról. A fogyasztó kencékről, főleg a paprikásról, illetve a víz és olajbázisú készítmények közötti különbségekről a narancsbőrrel foglalkozó videóhoz tartozó blogbejegyzésben írtam. Ezt megtalálod itt: http://negiluy.blogspot.hu/2013/08/szabadulj-meg-narancsbortol.html
      Ezen kívül más bejegyzés még nem készült a témában. Remélem, tudtam segíteni. :)

      Törlés