Márciusi PIXIBAG


Alig tértem haza, máris hozott valamit a postás. Megjött a márciusi PIXIBAG, gondoltam képekkel fűszerezve megosztom veletek a véleményem, meg persze, hogy mi van a kis szütyőben, ami a tubusos termékek fellegvára lett ebben a hónapban. 


Ismét el kellett csodálkoznom, mennyi minden férhet bele egyetlen neszesszerbe, illetve, hogy ezt a mennyi mindent én mennyire nem tudom visszapakolni olyan szépen elrendezve, ahogy eredetileg volt. A márciusi BAG-ben megtalálható egy AXE női dezodor, egy NewYorker krémes tusfürdő, Essence kéz- és körömápoló balzsam, Dove hajbalzsam, mely hajpakolás is egyben, egy Himalaya gyümölcspakolás és egy Essence szemhéjpúder. Illetve extraként egy 20% kedvezményt biztosító kupon, mely Gwdihw ajakbalzsam vásárlásakor használható fel. 


A NewYorker tusfürdőjével eddig csak külföldön találkoztam, egyszer vettünk is, emlékszem, hamar elfogyott. Nem is tudtam, hogy itthon is lehet kapni, mindig tanul az ember. Finom, kicsit számomra samponra emlékeztető illata és krémes, selymes állaga van, 150 ml sokáig elég lesz.  A Himalaya arcmaszkjairól ódákat lehet olvasni (főleg a zsíros bőrre valóról), már régóta szerettem volna kipróbálni. A csomagban normál, száraz bőrre való termék volt, éppen nekem való. Tisztítást, feszesítést, megújult bőrt ígér a 75ml-es pakolás. 
Talán nincs is olyan lány, aki ne ismerné az Essence kézkrémjeit, főleg a téli, illatos, hangulatos kiadások miatt. Remélem, ez a 75ml-es kéz- és körömápoló balzsam is legalább olyan szuper lesz. A Dove hajbalzsama egyben pakolás is, a címke szerint segít csökkenteni a tápanyagok elvesztését és a haj kuszaságát. Minden segítségre szükségem van most a hajammal kapcsolatban, úgyhogy kíváncsi leszek, mit tud ez az 50ml-es, olajokkal megpakolt hajkence.   


Az AXE újdonsága ez a rózsaszín dezodor, aminek az illatát is ezzel a színnel tudnám leírni. A kupakot el kell csavarni, utána tudunk fújni a termékből. Valamiért nagyon tetszik ez a kinyitási mód, sokkal praktikusabb, mint a kupakos - a kupakot valahogy mindig elhagyom és a lakás másik sarkában találom meg, ha egyáltalán meglesz. A rózsaszín spray 150ml-es kiszerelésben érkezett. Az Essence másik terméke ebben a BAG-ben egy mono szemhéjpúder, amiből én a 61 out of the blue, sötétkék, csillámos verziót kaptam. Lenyűgöző színe van, szerintem hamarosan láthatjátok sminkben is. 


Ez a BAG nagyon vegyes lett, van itt mindenféle termék, arcra, testre, hajra és még egy sminkcucc is befutott. Ha belegondolok, nagyon hasznos kis csomag ez, tele olyan dolgokkal, amit használunk a mindennapjaink során. Szívesen próbálok ki újdonságokat, úgyhogy nekem nagyon tetszik most is a tartalom. Bár bevallom, a sok tubuson picit meglepődtem. Legjobban a hajpakolásnak örülök, ez olyan termék, amit magamtól biztos nem próbáltam volna ki. Amire pedig a leginkább kíváncsi vagyok, az a Himalaya arcpakolás. A szütyő pedig extra cuki, olyan, mintha aludna. :)

Nektek melyik termék tetszik? Használjátok valamelyiket? Mit szóltok a márciusi BAG-hez? 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ennek a bag-nek az összeállítása, szerintem jól jártál vele :)

    VálaszTörlés