GLAMOUR-napok - szerzemények - 2014 tavasz


Lezajlottak a GLAMOUR-napok és persze nem telhetett el a hétvége nálam sem vásárlás nélkül. Mikor megkaptam az újságot és a kuponfüzetet, elkezdtem összeírni, milyen termékekre (kencék) van szükségem, illetve mik azok, amik régóta tetszenek, de nem vettem még meg őket. Volt pár dolog a listán, de a L'oréal Blogger Day után még jó pár tétel került fel rá. Mindig előre kivágom és boltonként összetűzöm a kuponokat, illetve felírom, hogy mire mennyi kedvezmény van és mit szeretnék az adott boltban az adott kuponon vásárolni. Így egészen felkészülten vágtam neki, szinte mindent megvettem, amit akartam, gyors voltam és nem kapott el a tömegiszony sem. Ez a bejegyzés pedig a zsákmányról szól. 


Az Orsay-ba nem magam miatt tértem be, mivel ruhát nem akartam volna tömegben válogatni, viszont ha már ott voltunk, körülnéztem az ékszerek között. A négyből két állványon csak akciós darabok voltak, de szerencsére ezekre is vonatkozott a -20%-os kedvezmény. Így két fülbevaló (550 Ft és 800 Ft) és egy teljes áras hajdísz (1490 Ft) jött velem haza.  


A dm-ben egy darab Maybelline New York terméket lehetett vásárolni féláron. A 03 Luminous Turquoise palettára esett a választásom, ez volt a listámban a legdrágább termék a márkától, így ezt vettem a legnagyobb kedvezménnyel, a többit másik drogériában vettem meg.


A Max Factor CC krémjéről nagyon sok jót hallottam már, a márka 1 db termékére 50% kedvezmény volt a dm-ben. Alapból le volt árazva, így még olcsóbban jutottam hozzá, összesen 1500 Ft-ért jött velem haza a 40 Fair árnyalatban. 


Alverde szemöldökformázó gél 01 Blond- ezt már sokat nézegettem, de tartottam tőle, mivel eddig csak ceruzával és szemhéjpúderrel színeztem a szemöldököm. 50% engedmény volt egy darab alverde vagy s.he dekorkozmetikai termékre, 650 Ft-ért jött velem haza.


Nivea Aqua Effect ápoló arclemosóhab száraz és érzékeny bőrre - Ez is alapból leárazott termék volt, a több termékre felhasználható 50%-os Nivea Aqua Effect kuponnal összesen 375 Ft-ért fogom kipróbálni ezt a nagyon ígéretes lemosót. 


Ezt az O.P.I. lakkor már a Müllerben vettem, leárazott volt, ~ 1500 Ft-ba került, a végösszegből 20% jött le. Ez egyébként a Yodel Me On My Cell fantázianevű darab, már vagy háromszor hagytam ott a boltban, de most ideje volt lecsapni rá.


A Color Tattoo már egy ideje favorittermék nálam, ezt színt már szerettem volna egy ideje. A Müllerben jelenleg 1995 Ft az áruk, ebből jött le 30% kedvezmény a márkakuponnal, majd még 20% kedvezmény a végösszegből került levonásra. Ez a 87 Mauve Crush árnyalat.


Nagy alapozóvadászatban vagyok, a Maybelline Affinitoneja is kívánságlistás volt, 2190 Ft alapáron, de a CT-hez hasonlóan lehetett lekuponozni. A 09 Opal Rose árnyalatot választottam, remélem, jó döntés volt.


Teljesen véletlenül tévedtem a Collistar pultja felé, mikor kiszúrtam a leárazott címkével megjelölt dobozkát. Kinyitottam és beleszerettem a 21-es színkódú nedvesen és szárazon is használható egyágyas szemhéjpúderbe. A végösszegi kedvezmény vonatkozott rá, aktuális ára 1990 Ft volt.


Még egy Maybelline termék; szerencsére volt még egy a Dark Blond árnyalatú Master Shape szemöldökceruzából. Erről is szintén nagyon jókat hallottam, kíváncsi leszek, mennyire válik be. Eredetileg 1995 Ft, 30% kedvezmény a márkakuponnal, 20% a végösszegből.



A Bourjois új bombatermékével is szemeztem már egy ideje. 2960 Ft-ra volt leárazva, a végösszegi kupon vonatkozott rá. Így hazajött velem a Rouge Edition Velvet 04 Peach Club.


A Müllerben 30% kedvezmény (+ végösszegi kedvezmény -20%) volt egy darab L'oréal Paris termékre, ezt a 002 Hourglass Beige Color Infaillible-re váltottam be. A termék eredeti ára 2595 Ft volt. Majd a Rossmann leárazott termékei között megtaláltam 699 Ft-ért a 019 Smoothie Kiwi árnyalatot. Nem vonatkozott rá kupon, de nem hagyhattam ott. 


Szintén Müller, szintén 30% kedvezmény (+ végösszegi) egy csomag Wilkinson Xtreme3 Beauty 4+2 borotvára. Erre mindig szükség van, 2090 Ft lett volna a Shoppingünnepen kívül.  


Yves Rocher Clé Végétale Minceur - Karcsúsító bőrradír és Minceur Intensive - Cellulit elleni zselékrém - Már egy ideje nézegettem ezeket a termékeket, bár ha narancsbőrről van szó, inkább az olajakban, tekercselésben hiszek, de most kipróbálom ezt is, persze diéta és mozgás mellett. Nagyon kíváncsi leszek rá, remélem, pozitívan fogok csalódni. A 40%-os GLAMOUR kupont a radírra váltottam be, így 1679 Ft volt. A kártyámon pedig összegyűltek a pontok, amiket a zselé árából vontak le, arra ráfizettem 2000 Ft-ot.  


A szokásos samponom, Brillance Shine, ajándék volt a vásárláshoz, a törzsvásárlóknak küldött képeslap formátumú kuponnal. A végére már egészen belezavarodtam a sok akcióba, ami a boltban fogadott. 


Szintén az említett képeslappal féláron vásároltam meg a márka legújabb alapozóját, a Teint Rayonnant Jeunesse-t, a legvilágosabb, Beige Rosé 000 árnyalatban. Így 2995 Ft-ba került.


Az alapozókhoz kapcsolódott egy akció, alapozóecsetet vagy szivacsot lehetett választani 490 Ft-ért. Az előbbi mellett döntöttem. 


Végül pedig befutottunk a Claire's-be is. Bár ide nem volt kupon, de két lakk jött velem haza, a Must Have! 990 Ft-ért és az aranycsillámos Oscar Winning 300 Ft-ért. 

Ennyit vásároltam a tavaszi GLAMOUR-napokon, ebben már benne van a nyuszi is. Az egyetlen dolog, ami a listán volt, de nem vettem meg, a Bourjois CC krémhez tartozó korrektora. Kipróbáltam a Müllerben, de valahogy a legvilágosabb is nagyon sötétnek tűnt, így ottmaradt. Ha van tippetek extra világos korrektorra, ne tartsátok magatokban! :) 

Kihasználtátok a kuponokat? Bírtátok a tömegnyomort? Mire csaptatok le? Esetleg vettetek valamit, ami itt is szerepel? 

9 megjegyzés:

  1. Nagyon jó dolgokat vásároltál nagyon jó áron! Arra az OPI lakkra kíváncsi leszek, de érdekel a Collistar szemhéjpúder is, meg az YR alapozó :)

    VálaszTörlés
  2. A nagy fülbi és a két lakk a kedvencem. :3

    VálaszTörlés
  3. Hű de várom már a sok sok tesztet és sminket: )

    VálaszTörlés
  4. Az èkszerek nagyon tetszenek, az Yves Rocher alapozóval kapcsolatban pedig kiváncsi vagyok a vèlemènyedre mert kozmetikai termèket eddig mèg nem vettem tőlük. :) Kata mosolyrecept.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó cuccokat vásároltál :) Az ékszerek nagyon tetszenek :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó dolgokat vettél! A Clarie's lakkok gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  7. Ó, én is a Collistart kérném szépen előrevenni :D
    Nekem a Miss Sporty korrektora vált be a porcelánfehér bőrömre, illetve még a Pixiboxban érkezett 04-es árnyalatú Clinique is tökéletesen jól működik a szem alatti karikákra, pedig nem a legvilágosabb árnyalat és mégis :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  8. Köszi csajok, akkor az általatok említett termékek tesztelését előreveszem a listán. :)

    VálaszTörlés