Essence Rock Style hajkréta



Tudhatjátok rólam, hogy szeretem a színes dolgokat és a hajszínezés sem áll távol tőlem, legyen szó akár hajszínkrémről, akár kimosható színes tincsekről. Mikor felröppentek a hírek az Essence állvány 3. méteréről és a vele érkező termékekről, rögtön tudtam, ez valami olyan lesz, amit ki kell próbálnom. Már hetekkel (ha nem inkább hónapokkal) ezelőtt megvettem a Rock Style hajszínezőporok közül kettőt Ausztriában. Most, hogy már nálunk is kaphatóak (azt hiszem, két másik színnel együtt), itt az ideje, hogy írjak róluk. 


A szemhéjpúderekhez is használt kerek, ablakos műanyag tégelyben kapható ez a hajszínező termék. A fedél kattanással szorosan záródik. A lila a 02 pretty purple! nevet viseli, a korallos pedig a 01 pink punk!. Bár számomra talány, hogy a név milyen módon kapcsolódik a színhez ebben az esetben. 


A felvitel pofonegyszerű, bár nem árt előtte óvintézkedéseket tennünk. Már most leszögezném, hogy legjobb, ha valami olyan ruhában állsz neki a felvitelnek, amit nem sajnálsz és nem akarod már aznap hordani (mivel egy mosás mindenképp kinéz neki). Illetve, ajánlom a kinti vagy nagyon könnyen felmosható környezetet. A krétát ráteszed egy tincsedre, amivel az ujjaid segítségével fogod össze és elkezded húzogatni a tincsen lefelé. Már az első húzás után élénk lesz a hajadon a színezés, de az egyenletes fedésért nem árt még legalább egyszer átfutni rajta. Ezután hajlakkal fixálni kell. Már a kréta felvitele után éreztem, hogy eléggé sprőd lett a hajam, sajnos ezen nem segített a plusz lakk... Illetve, igazából a kréta színének megtartásán sem, mert én hiába fújtam le az egyik tincset hármas, a másikat négyes erősségű lakkal, ugyanúgy fogott tovább, mintha mi se történt volna.  A kezem, a pólóm és a föld is nagyon szép színes lett, ugyanis használat közben a kréta úgy porol, hogy azt el sem lehet mondani. 


Különben nagyon szép élénkek voltak a színek (bár a korallos jobban teljesített), de sajnos a kezem és a pólóm is pont ilyen volt. Szerencsére vízzel könnyedén eltávolítható az anyag. Mire eltelt fél nap, már nagyon kellett keresgélnem, hol vannak a színes tincseim. Még aznap hajat is mostam, a samponhabbal meglepően sok szín távozott. Viszont az amúgy is száraz hajvégeimnek nem tett jót az akció, igencsak ki kellett utána engesztelnem őket egy mézes hajpakolással.  


Összességében számomra semmi jó nem volt ebben a termékben (már gondolkodom rajta, hogyan találhatnék neki másik felhasználási módot). Igazából nem ezzel a hajkrétával van a probléma, maga a krétázás nincs még jól kitalálva (szerintem), főleg az ilyen tégelyes megoldások esetében. Nem kizárt, hogy adok neki még esélyt, mert ha sikerült volna fixálnom a színt, nagyon tetszett volna az eredmény. Ha esetleg van olyan hajlakkotok, amivel sikerült hasonló terméket tartóssá tennetek, szívesen venném az ajánlásokat. :)

Talán azt érdemes még elmondanom, hogy két-két tincsre használtam a terméket, ezzel mély krátert vájva bennük. Viszonylag hosszú a hajam, de kicsit túlzásnak érzem, hogy két tincs megszínezésétől a fele elfogyott a krétának - nem mondható éppen gazdaságosnak ez a kence.

Szeretitek a színes tincseket? Szoktatok hajszínező porokkal, krétákkal, bármikkel próbálkozni? 

14 megjegyzés:

  1. Amikor hallottam ezekről a termékekről valahogy sejtettem, hogy a minőségük nem lesz kifogástalan. Nagyon szeretnék én is színes tincseket, főleg lilát, de az én szénfekete hajamhoz azt hiszem kutyafüle lenne egy ilyen hajkréta. Egyébként rajtad nagyon jól néznek ki, főleg a korallos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ezek vannak annyira erősek, hogy befogják a fekete hajat is. :)

      Törlés
  2. Szerencsére engem nem hoztak lázba ezek a hajszinezők, valószínű a rövid hajam miatt, de ha hosszú lenne se hiszem, hogy megvenném, már csak a tesztedből is kiindulva! :) Szeretem, hogy ennyire hiteles vagy, hogy ami nem tetszik, azt is megírod, és nem csak a jó, bevált termékekről írsz! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szívesen írok azokról a termékekről is, amik nem váltak be, mert lehet, hogy ezzel valakit megóvok egy rossz vételtől, illetve a forgalmazóknak is jó visszajelzés lehet, ha esetleg összetalálkoznak egy ilyennel. DE! Nagyon fontos, hogy a teszt nem azt jelenti, hogy bárkit is el akarnék tántorítani a terméktől. Ahogy írtam, számomra nem vált be. Egy-egy ilyen írás arra is jó, hogy alatta a kommentekben ötleteljünk. :)

      Törlés
    2. ha nem hoz lázba akkor hogy találtad meg ezt az oldalt?t

      Törlés
  3. uhh nekem nagyon tetszik, a lila jobban, köszi a tesztet:) én a kék színt vettem meg (hasonló szőkés a hajam ), de még nem próbáltam ki. Milyen hajlakot használsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szép volt a kékes is, emlékszem, vacilláltam közte meg a lila között. Nem vagyok egy nagy hajlakk fújkáló, Taftot találtam itthon, azt használtam. :)

      Törlés
  4. Ó de kár, hogy nem volt be, pedig a színe nagyon szép, mikor instán láttam a képet, ott is nagyon tetszett, dehát ez így valóban nem a legtutibb :(.

    VálaszTörlés
  5. Már évekkel ez előtt oda voltam a színes tincsekért, úgyhogy nagyon örülök, hogy végre hozzánk is kezdenek beszivárogni ezek a kréták, de hát sajnos az Essence krétáról eddig csak rosszat olvastam :/
    úgyhogy köszi a tesztet, mert ez volt a végső löket, hogy ne vegyek belőlük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ezekről még én sem olvastam jót, illetve sok videót néztem, hogy mégis hátha valami trükköt ellesek a használatáról. De azt kell, hogy mondjam, hogy az autsztriai bloggereknek/vloggereknek sem nagyon jött be ez a kréta - ahogy sok másik se. Még nincs rendesen kitalálva ez... :/

      Törlés
  6. Nagyon jól áll a korallos :) Kár, hogy a minősége nem jó, félteném a ruháimat:/

    VálaszTörlés
  7. Én a 12 darabos hajkrétát vettem meg, ott azt írták a használati utasításba hogy hajlakk után kikel vasalni, és ha vizesen viszed fel az még jobb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, milyen ez a 12 darabos, de nem hangzik valami jól ez a fixálás. :/ Az Essence hajkrétánál nem olvastam (videót is néztem, ott sem láttam) ilyesmit. De a hajlakk és a vasalás sem kedvence a hajnak; szerintem a kettő ötvözete az én vékony szálú, töredezésre hajlamos hajamnak egyenes út lenne az ollóhoz. :(

      Törlés