Müller Szombat és Orsay zsákmány



Mondanám, hogy egészen véletlenül kötöttem ki ma a Müllerben, de minek. Úgyis mindenki tudja, hogy már készültem a drogéria mai akciójára. Mindig, ha olyan terméket látok katalógusban, az interneten vagy barátnőknél, ami nagyon tetszik vagy éppen kifogyóban vagyok valamiből, felírom egy listára és tartogatom, hátha lesz valamilyen akció. Egészen szép volt már a lista, mikor megtudtam, hogy Müller Szombat lesz, úgyhogy kaptam az alkalmon és másodmagammal elindultam megnézegetni a listába szedett kencéket. Ezen kívül még az Orsay-ba mentünk be, ahol szintén 15% kedvezményben részesültünk (a nem akciós termékekből) a Glamour magazinban talált kártyával. Az eredményt ebben a bejegyzésben láthatjátok. 


Miss Sporty Perfect Color Lipstick - 009 Innocence - Igazi élénk, csajos rózsaszín, amit már egy ideje kerestem. 695 Ft az eredeti ára, kíváncsi leszek rá, megérte-e megvennem. Annyira régen volt rúzsom a márkától, hogy már nem is tudnám megmondani, akkor milyennek találtam. Különben olyan illata van, mint a sárgadinnyés rágónak. Kicsit meglepődtem rajta, de azért tetszik.

Catrice Beautifying Lip Smooter - 010 Sweet Caramel - Bevallom, az előzetes képek alapján valamiért inkább a másik két árnyalat felé húzott a szívem, viszont az állvány előtt mégis inkább ez a lágy, barackos, karamellás szín tetszett meg. Sok jót hallottam már erről a termékről, előkelő helyen volt a listámon. Ára kedvezmény nélkül: 1095 Ft.


Catrice Ultimate Nail Lacquer 59 First Class Up-Grape - Amikor megláttam az újdonságokat felsoroló képek között, már akkor arra gondoltam, hogy a burgundi Color Tattoo alappal készített sminkekhez (például ehhez ITT) nagyon szépen passzolna. Ennek a gondolatnak a szellemében meg is vettem. Ára kedvezmény nélkül: 795 Ft.

Catrice Ombre Top Coat - Ha tényleg olyan szépen működik, ahogy elképzeltem, akkor szuper termék lehet a márka újdonsága, az ombre fedőlakk. Kilakkozod a körmöd a kedvenc színeddel, majd felviszed a fedőlakkot. Minél több rétegben viszed fel, annál inkább sötétíti az alapnak használt színt. Alig várom, hogy kipróbáljam! Ára kedvezmény nélkül: 945 Ft.

O.P.I. Muppets Collection - Lets Do Anything We Want! - Teljesen véletlen vásárlás volt, nem terveztem ilyen lakkot beszerezni, de ahogy elmentem az állvány mellett, megakadt rajta a szemem. Alapból olcsóbb volt (1495 Ft) és annyira megtetszett, hogy egye fene felkiáltással a kosaramban landolt. Télen fogom használni, van egy pulóverem, amihez nagyon illik. Fehér alapon tudom elképzelni, olyan kis hótündéres hatása lehet. 


Maybelline The Colossal Volum' Express Mascara - Smoky Eyes - Az előző, tesztelésre kapott Maybelline spirálomat nagyon szerettem, de már jócskán kifogyóban van. Abban biztos voltam, hogy szeretnék a márkánál maradni, de nem akartam ugyanazt a darabot megvenni. Végignézegettem a keféket és ez volt a legszimpatikusabb. Már most tudom, hogy jól választottam, mert hazaérve kipróbáltam és gyönyörű pillákat csinál! Ára kedvezmény nélkül: 2390 Ft.

Catrice Velvet Matt Eyeshadow - 020 Pink-Up Girls - Szintén kívánságlistás volt, bár nem ebben a színben. Sajnos nem volt kint teszter, így a borszínre hajazót nem mertem megvenni (meg különben is ott van a Color Tattoo), úgyhogy inkább egy olyan darabot választottam, amit többet tudok használni a hétköznapokon. Már kipróbáltam a kézfejemen, szuper pigmentáltnak tűnik. Ára kedvezmény nélkül: 1245 Ft.


Vespa for Her - Régóta kerülgettem már ezt a parfümöt (szerintem egész nyáron), mindig megszagoltam, mindig nyugtáztam, hogy egyszer megveszem. Elkezdtem az olcsóbb parfümjeimet módszeresen használni, hogy azok fogyjanak, amik régóta megvannak vagy kevés van bennük. Mivel több elfogyott, végre megvettem ezt, bár éppen most nem érzem az illatát a náthámtól, így azért vacilláltam még vele egy kicsit az üzletben. Ára kedvezmény nélkül: 5290 Ft.


Az Orsay ékszerrészlegét egyre gyakrabban szoktam böngészni, főleg, hogy mostanában - igaz, hogy elvétve, de - találok egészen kis méretű gyűrűket. (Az "s" méretezésűek általában nagyok nekem.) A két nagyobb infinity gyűrűt láttam meg előbb, ezekhez (illetve konkrétan az arany színűhöz) választottam a felső ujjpercekre való darabokat. A két gyűrű eredeti ára 1490 Ft/2db, a szett ára 1790 Ft.


Minden őszi/téli szezon elején sikerül egy sálat vásárolnom. Nem direkt, valahogy így jön ki. Ma az ideit is letudtam, beleszerettem ebbe a darabba már első látásra, régóta szerettem volna már egy ilyen mintájú, színű sálat. Aztán kiderült, hogy csősál, ez pedig végképp meggyőzött, hogy kell nekem. Hatalmas nagy, puha és meleg. Ára kedvezmény nélkül: 2595 Ft.


Még el sem kezdődött a szezon, de már túl is költekeztem magam. Igazából csak a gyűrűk és az O.P.I. lakk nem volt tervezett vásárlás, minden más rajta volt a listán, csak esetleg más színben. Kétféle alapozó volt, amit meg szerettem volna venni, de mindkettő és még vagy másik három is túl sötétnek bizonyult, pedig valamennyi színem is lett a nyáron. Örülök annak, amit vettem, főleg, hogy mindkét boltban 15% kedvezménnyel vásároltam. Mindent használni fogok és remélem, hamar lesz róluk szó a blogon is. 

Voltatok ma a Müllerben? Van olyan termék a bejegyzésben, ami megvan Nektek? Esetleg tetszik valamelyik? 

10 megjegyzés:

  1. Én is Müller szombatoztam, kerestem azt ajakápolót/szájfényt és megint nem volt, de már a Rossmannban sem :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk minden színből több is volt, de két darabon kívül az összes ki volt nyomkodva.
      Majd ha lemegy a szortiment frissítés izgalma, mindenhol lesz, ha addig nem sikerül szerezni.

      Törlés
  2. Az a Catrice szájravaló egyre jobban tetszik nekem :) Nagyon jó dolgokat vásároltál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Én egyre jobban szeretem, érdemes beszerezni.

      Törlés
  3. Nagyon tetszenek a zsákmányaid, nekem az Orsay sál lett a kedvenc! :)

    VálaszTörlés
  4. Szuper dolgokat vettél! Várom s tezsteket! :)

    VálaszTörlés
  5. az Ombre fedőlakkról nagyon rosszakat hallottam, úgyhogy kíváncsi leszek, neked beválik-e!

    VálaszTörlés