Adventi naptár egy kicsit másképp | DIY



Nem igazán vagyok híve a minden napra egy csokit naptáraknak, bár bevallom, a hangulatukat mindig szerettem. Idén viszont végképp szakítani akartam az édes(ség) hagyománnyal, és kész kalendárium helyett egy picit több leleményességet kívánó dolgot vettem. Számozott, csipeszes hátuljú facsillagokat. Csoki helyett pedig feladatokat, üzeneteket fogok napi szinten adagolni magamnak velük. Gondoltam, megosztom veletek is az ötletet (amit egyszer +18-as kivitelben láttam, de ez nem olyan lesz! :D) főleg, hogy még nem sok, akár fogyókúrába is beilleszthető adventi naptárral találkoztam. 

A naptár feltöltésére két ötletet is hoztam. 

Megkérhetjük párunkat, barátainkat, szüleinket is akár, hogy egy-egy cetlire írjanak nekünk valamit. Egy idézetet, egy üzenetet, mondjuk azt, hogy mit szeretnek bennünk vagy mi a legkedvesebb velünk kapcsolatos emlékük. Ezután ezeket felcsíptethetik egy-egy csipeszre, mi pedig a számozásnak megfelelően mindennap feltöltődhetünk ezekkel a szép emlékekkel, gondolatokkal. 


Ha magunk szeretnénk intézni a dolgot, ugyanígy maradhatnak a cetlik, amikre feladatokat írhatunk. Hoztam 24 ötletet, amiből akár ti is tudtok válogatni. Én meg fogom keverni (kb.) ezeket és véletlenszerűen társítom majd egy számozott csipesszel (amiket utána ide-oda felcsíptetek a szobában), így lesz azért abban egy kis meglepetés, hogy melyik napra milyen feladat jut. Csak a 24. fix, a többi keverhető, variálható, kiegészíthető, kicserélhető. 

1. Csinálj meg egy olyan házimunkát, amit mindig utáltál!
2. Gondolj arra a színre, amit a legkevésbé szeretsz. Ezután keress egy tárgyat, ami ilyen színű, de szereted!
3. Írj rá egy ismerősödre és mondd el neki, hogy kedveled és azt is, hogy miért! Olyat válassz, akit valóban kedvelsz, de nem vagytok jó barátok. Elmondhatod, hogy ez egy karácsonyváró feladat és te rá gondoltál, mert... (Nem, nem azért írtam a feladatot, hogy csajozásra/pasizásra használd. :D) 
4. Kezdj el használni egy olyan terméket (smink, gyertya, stb...) amit már régóta őrizgetsz épségben! Egyszer úgyis fel akartad használni, miért ne tennéd most?
5. Állíts össze egy legalább 5 dalból álló "kedvenc karácsonyi zenéim" listát! Van már ilyened? Hallgasd meg és/vagy gondold újra (kerüljön bele új dal)!
6. Ülj össze ma valakivel egy kávéra! Nincs kivel? Tuti? Na... Jó, ha nagyon nem jön össze, akkor legalább bolondítsd meg a kávédat egy kis fahájjal/vaníliával vagy bármivel, amiről a karácsony jut eszedbe!
7. Készíts valamit saját kezűleg! Egy apró díszt, amire ránézni is öröm lesz. Ha valami nagyobbat szeretnél és ma nincs rá időd, akkor legalább vegyél/keress hozzá valamit (csengettyű, egész fahéj, pár fenyőág, stb...) 
8. Van karácsonyi "ronda pulcsid"? Vedd fel ma is!
9. Van a lakásnak egy olyan sarka, amit sosem sikerült feldíszíteni? Ma találd ki, hogyan csempészhetsz ebbe a zugba egy kis ünnepet!
10. Ma este: gyertyák, illatosító és a kedvenc karácsonyi filmed/könyved. 
11. Ideje elővenni azt a rég elfeledett torna DVD-t! Nem, nem csak elő kell venni! :D
12. Írd le azokat a tulajdonságaidat, amiket szeretsz magadban!
13. Írj le legalább 3 dolgot, amit el szeretnél érni az életben!
14. Jöhet a megérdemelt finomság, mégiscsak egy adventi naptár ez! Azért csak okosan!
15. Ma csinálj meg valamit valaki helyett!
16. Utoljára gyerekkorodban írtál levelet a Jézuskának? Nem baj, ma újra belevághatsz. Értékeld ki egy kicsit az évedet, írd le, milyen jó dolgokat tettél és/vagy azt, hogy milyen kívánságaid vannak karácsonyra!
17. A mai ebéd/vacsora legyen ünnepibb! Készíts mondjuk olyan tésztaételt, amibe szórhatsz egy kis diót vagy gyümölcsöt!
18. Lepj meg valakit (munkatárs, tesó, ...) egy szelet csokival!
19. A mai sminkedbe csempéssz egy kis karácsonyt! Használj olyan színt, csillámot vagy egyéb "extrát", amiről az ünnep jut eszedbe!
20. Ajándékozd meg magad plusz egy óra alvással (vagy feküdj le időben, ha az nem szokott sikerülni)! 
21. Ma este ideje társasozni. Kettesben vagy akár egy kisebb társaságot is összetoborozhatsz. Jól fogod érezni magad és szép emlék lesz később! 
22. Van kedvenc könyved? Ha van, kezd el újra, ha nincs vágj bele egy újba!
23. Sötétedés után hagyj időt magadnak arra, hogy egy bögre forró teával a kezedben gyönyörködj a karácsonyi fényekben!
24. Élvezd az ünnepet és próbálj nyugodt maradni, akkor is, ha mára sok dolgod maradt!

Ha van kedvetek, csináljátok meg! Ha ezeknél a feladatoknál maradtok, reggel "húzzátok" az aznapit, hogy legyen idő a kivitelezésre! Ha ugyanilyen csillagos csipeszeket szeretnétek, még tegnap is láttam a Kikben, 630 Ft a csomag. Ha nem szeretnétek csíptetni, egy egyszerű pohárba, mécsestartóba is tehetitek a cetliket és mindennap húzhattok abból.

Szoktatok adventi naptárat venni/készíteni? Mikor kezditek díszíteni a házat karácsonyra?

6 megjegyzés: