L'oréal False Lash Wings Intenza | Teszt



A L'oréal False Lash Wings Intenza szempillaspirálja és Super Liner So Couture szemhéjtusa még a Glamour-napok alkalmával lett az enyém, azóta rendíthetetlenül nyúztam, húztam őket, így ideje beszámolni róluk. Először is a spirálról hoztam véleményt és persze képeket. 


Ahogy annak idején a zsákmányos bejegyzésben leírtam, nagyon kacsintgattam efelé a spirál felé, aztán lemondtam róla, mert a tesztek alapján, amiket olvastam, nem győzött meg. Illetve konkrétan a tesztekben mindenhol dicsérték, de a képek alapján szörnyű benyomást keltett. Mindenhol összetapasztott pillákat láttam a pozitív szavak ellenére. Kicsit lököttnek éreztem magam, de a kommentek elolvasása után örültem, hogy másnak sem tetszett a látvány és sokan visszavonulót fújtak a spirál kipróbálásától. Aztán amikor az akció és a kupon együttes erejével mindössze 800 Ft-ért nyílt lehetőségem kipróbálni, csak egy pillanatig gondolkodtam. De milyen jól tettem, hogy elhoztam!

A spirál különlegessége az applikátor két oldalán lévő szárnyacska, amivel növelhetjük és ívelhetjük a pillákat. Innen a név is, a szempillák olyanok lesznek, mint egy pillangó szárnyai - hosszúak és íveltek. Az Intenza a "mezei" False Lash Wings-hez képest annyiban más, hogy mivel két oldalán is szárnyakat helyeztek el, valamivel dúsabb hatást lehet elérni vele. 

A szilikon applikátor számomra szokatlan volt, mivel inkább a klasszikus, szőrös-szálas spirálokat részesítem előnyben, de elsőre is egészen szép eredményt értem el vele, így ki merem jelenteni, hogy egy egészen könnyen kezelhető darab ez. Az applikátor nem vesz fel túl sok festéket, így nem kell azzal macerálnunk felvitel előtt, hogy a tubus tetején még lehúzogassuk a felesleget. 


Ennél a spirálnál tényleg élvezhettem a hosszító hatást, illetve azt is, hogy szépen íveli a pillákat. Amúgy sem vagyok nagy szempillagöndörítő-rajongó, de ennél a spirálnál végképp nem érzem szükségét a használatának. Nagyon szép, természetes hatást értem el vele. A színével is meg vagyok elégedve, bár tudom, hogy van, akinek ez a feketeség nem elég intenzív. A dúsító hatásáról szólva, azzal annyira nem találkoztam, mondjuk úgy inkább, hogy megtartotta és egy icipicit megspékelte a pilláim eredeti tulajdonságát ilyen szempontból. A festék nem morzsolódott, nem tapadt csimbókokba és a pillákat sem tapasztotta össze. Egész nap szépen tartott. 

Itt szeretném hozzátenni, hogy szerintem ezekkel a szilikon spirálokkal amúgy is picit finomabban kell bánni, mert nagyon könnyen túlzásba lehet velük esni és ragacsszempillaszörny lesz a végeredmény. 

Nálam mindennapi használatra alkalmas ez a darab, könnyen kezelem, tetszik a hatása és számomra beváltotta az ígéreteket (hosszít és ível) is. Bár amekkora hűhó volt a szárnyacskák körül, valahogy mégsem érzem azt a pluszt, amiért megragadnék ennél a darabnál és nem nyúlnék újabb spirálokhoz. Ha pontoznom kellene, 5/4 pontot kapna.

Próbáltátok már ezt a spirált? A természetesebb vagy a drámaibb hatású pillafestékeket kedvelitek jobban? Szeretitek a szilikontüskés applikátort? 

4 megjegyzés:

  1. Szerintem csak néhányan egyszerűen nem tudják rendesen használni a spirált, vagy nekik az tetszik, mikor pókháló a szempillájuk. Mert nekem is van több szempillaspirálom, amik mások tesztjében botrányos eredményt mutatnak, de rajtam teljesen normális :D 800 ft-ért szerintem egy L'Oreal spirál és egy tus szuper jó vétel volt, és nagyon szépen íveli a pilláid :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is úgy veszem észre, hogy vannak, akik szeretnek túlzásokba esni.
      1800 Ft volt a kettő együtt a glamour kupon akció miatt és amiatt, hogy a spirál mellé ajándékba járt a tus. De én a tust vittem a kasszához, ami kuponnal 1000 Ft lett volna. Akkor szóltak, hogy milyen akció van. Ezért csak a spirál volt 800 Ft. :)

      Törlés
  2. nagyon szép lett a végeredmény! bár, a csupasz pilláid is nagyon szép hosszúak, a spirál csak megkoronázta őket :)

    VálaszTörlés