Novemberi összegző és kedvencek | Életképek 7.



Régen volt már ilyen képes összefoglaló, pedig nagyon kedvelem az ilyesmit. Szeretem megmutatni Nektek azokat az apró dolgokat, apró örömöket, amiket az átlagos bejegyzésekben (terméktesztek, sminkek) nem láthattok, bár jócskán bővítettem a repertoárt az elmúlt időben személyesebb posztokkal. Azért ez még talán belefér, úgyhogy jöjjön pár kép az elmúlt hónapból. Illetve a végén egy pársoros kedvences részt is találtok, mert miért ne kötném össze a kellemeset a hasznossal? :)


Természetesen a karácsonyi készülődés is elkezdődött nálam novemberben, szépen, lassan költöztek be a szobába a gyertyák, szarvasok, világítós mütyürök. Igen, a mánia idén is tombol, nálam minden szarvasos, ami csak lehet. A jobb alsó képen lévő a legutóbbi szerzemény, a barátomtól kaptam a 6. évfordulónkra.



Itt egy kis darab a szabadidőmből; nagyon szeretek olvasni, filmeket nézni. Elmentünk a moziba A kiválasztottra (Éhezők viadala), vártam már ezt a filmet és szerencsére nem kellett csalódnom. Talán ez az első olyan mű, aminél elgondolkodtam, hogy lehet, hogy jobban tetszik filmként, mint könyvként. (Persze csak ezt a részt tekintve.) 

Novemberben a végére jártam A végzet ereklyéi történetének is, emellett pedig új függőségem alakult ki. Szerintem kitaláljátok, miért kezdtem rajongani --> YC!

Elkezdtem feltölteni egy videót a YouTube-ra. Csak 10058 perc kellett volna neki. Feladtam és másnap újraindítottam. Akkor csak 10 órát töltődött. Egy-egy videónak a mentése és feltöltése nálam kb. 2 nap és akkor a vágást és magát a felvételt még nem is számoltuk. :/


Ha pedig nem a szabadidőről van szó... Leginkább azok tudhatják, akik nézik a videóimat; a családom pénztárgépekkel foglalkozik. 


A blog is működget, bár nem olyan nagy intenzitással, de azért pár bejegyzést sikerült csinálni. Beszámoltam a Hollandiába tett kirándulásunkról, egy hajkezelésről és a BOMB sajtóreggelijéről is. Szerettem ezeket a bejegyzéseket írni. 


Időközben rájöttem, van egy hobbink a párommal. Szeretünk fura dolgokat megkóstolni. Itt egy marcipános ízű ital, egy vaníliás és egy zöld kóla (sztíviával ízesített) látható egy popcornos csoki társaságában. Mit mondjak, a vaníliás kóla ugyanolyan rossz, mint amire kiskoromból emlékszem. A zöld kóla light kóla ízű, csak még jobban habzik. A marcipános izé (első kép) meg... Igaz, én csak egy-egy kortyot tudok megkóstolni, mert nem bírja a gyomrom a szénsavat, de hihetetlen mennyi rosszízű ital létezik. 


Jár ám egy adag macska ehhez a bejegyzéshez is! Kismucik egyre több időt töltenek bent, ahogy kezd bejönni a rossz idő. Alig várom, hogy legyen egy kis hó és megmutassam, hogyan játszanak benne. Addig is: fetrengős képek. 


Így a végére pedig az a pár dolog, amit nagyon szerettem novemberben. A Mennyei tűz városát már említettem, nagyon tetszett, biztos, hogy újra fogom olvasni. A Sugared Apple az eddigi kedvencem azok közül, amit a Yankee Candle illatai közül próbáltam. Fanyar, almás illat, mégis kicsit édeskés. Szeretem az édes illatokat, ezért is volt nagy kedvenc Katy Perry Killer Queen parfümje. Nem a világ legkülönlegesebb aromája, de valahogy magaménak érzem. Tusoláshoz, fürdéshez mindig használtam a The Body Shop Ginger Sparkle testradírját, ami engem a gyömbéres italokra emlékeztet. Szuper termék, kár, hogy idén nem lehet kapni! Végül pedig a L'oréal két terméke, a False Lash Wings Intenza spirál  (amiről ITT már írtam) és a Super Liner So Couture szemhéjtus, amiről a héten várható beszámoló. Amikor sminkeltem, mindig használtam őket. 


Remélem, tetszett Nektek ez a kis összegzés. Hamarosan nálam is lesz karácsonyi nyereményjáték, már készülök a meglepetésekkel, úgyhogy remélem, figyeltek majd a szarvasokra. ;)

6 megjegyzés:

  1. A Coca Cola Vanilla pedig finom, de én ezer éve nem láttam már sehol :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itthon én sem találkoztam vele, talán 12-14 éves lehettem, mikor lehetett kapni, aztán el is tűnt.

      Törlés
  2. Az utolsó kép így egy az egyben tökéletes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy vannak olyanok, akik ugyanazokat a dolgokat szeretik, mint én. :)

      Törlés
  3. Imádom a vaníliás kólát, annyira gusztustalan, hogy már jó! Első kortyra sosem tudom eldönteni hogy kidobjam tőle a maccsot, vagy inkább imádjam. De imádni jobb, úgyhogy inkább imádom. :D :D Kis hazánkban brit boltokban és kínaiban láttam, 0.33-as dobozosat, vérlázító 390 Ft.-ot kérnek érte. :( Virág

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem egy bizonyos vízben oldható hasmenés elleni gyógyszerre emlékeztet az íze. Arra akkoriban azt mondták, olyan, mint a fűrészpor. Kicsi voltam, jót nevettem a dolgon, aztán elborzadtam, mikor megitatták velem. Ezután jelent meg a vaníliás kóla, aminek ugyanolyan utóíze volt! ^^'
      Hú, tényleg baromi drága! Én valami 40 vagy 50 centet fizettem érte Ausztriában. :/

      Törlés