PURE by PIXIBOX | Február 2016


Február a Pure doboz hónapja volt. Ismét egy csurig pakolt dobozt kaptunk, tele természetes termékekkel. Apró változás, hogy mostantól a Pure by Pixibox már nem csak a kencékről szól, "nem csupán a szépségünkkel, hanem az egészségünkkel is törődik", így most a kozmetikumok mellett egy étrend-kiegészítő is volt a dobozban. Mivel éppen akkor utaztam el pár napra, amikor megérkezett a doboz, úgy gondoltam, hogy mindent kipróbálok és csak utána írok a tartalomról. Lássuk, mi lapult ebben a kiadásban!


A Dr. Kelen Reforma Cellulit krém talán az újévi fogadalmakra való tekintettel került bele a dobozba. Kicsit hadilábon állok ezzel a termékkel, mert nem igazán hiszek abban, hogy egy-egy krém megoldást jelenthet a narancsbőrre vagy a feszességét vesztett bőrfelületekre. Viszont, itt megjegyezném azt is, hogy nem ígér égbekiáltó csodákat, inkább a megelőzést és a már meglévő hibák, gödröcskék csökkentését emeli ki. Ez így eléggé szimpatikus, úgyhogy adok neki esélyt, kenegetem, ahogy a leírás ajánlja és majd meglátjuk, remélem, hogy meg fog lepni. 

Legalább annyira, mint az állaga és a színe. Bevallom, valami félsűrű, fehér, esetleg kicsit sárgás, narancssárgás krémre számítottam, ezzel szemben eléggé folyékony és olyan színe van, mint egy nagyon híg tejeskávénak. Az illatát nem tudom behatárolni (létezik, hogy kicsit mintha banánosnak érezném?), de nagyon kellemes, hamar beszívódik, nem hagy ragacsos érzést maga után. Tetszik, hogy pumpás, így szívesebben használom, mintha öntögetnem kellene egy tubusból. Kíváncsi leszek rá, hogy hosszútávon látok-e majd változást. 

Nemcsak simító, de hidratáló hatást is ígér. Összetevői - organikus gazdaságból származó bio rozmaring-kivonat, eszcin, koffein, karnitin, szőlőmag-kivonat - serkentik a mikrokeringést, gyorsítják a salakanyagok bőrből történő távozását.


Amikor megláttam, hogy Aromax termék lesz a dobozban, rögtön illóolajra gondoltam. Többfélét is használok a márkától - ilyenkor, a megfázásos időszakban leginkább eukaliptuszosat -, kettőt hamarosan láthattok is egy videóban, egy DIY ötlet keretein belül. 

Most egy szép nagy adag Földimogyoróolaj érkezett hozzám, aminek bőrtápláló, szárazság enyhítő és rugalmasság fokozó hatása van. A fájdalmasan száraz, húzódó területekre vetettem be, mint a könyököm és a sarkam, illetve az extra száraz lábszáram. Eddig csak magában próbálgattam, a tenyerembe csöpögtettem - ez elég egyszerű az illóolajoknál megszokott csepegtető adagolóval -, de ezután majd valószínűleg valamilyen semleges krémbe fogom belekeverni és úgy fogom felvinni. Azon is gondolkodom, hogy fürdővízbe csepegtessem. 

Különben meglepődtem, mert semmilyen illatot nem érzek sem az üvegben, sem felvitel közben/után. A bőrömnek nagyon tetszik, a könyökömön a bőr például szinte abban a pillanatban el is nyeli a 3-4 csepp olajat, amint hozzáér. Pár nap alatt már nem is volt olyan száraz a bőröm, pedig előtte még a kötött pulóver is irritálta. 

IDE kattintva érhetitek el a hivatalos webshopot, ahol a Pixi kóddal 30% kedvezménnyel vásárolhattok február 29-ig. 


Amikor megosztottam Veletek a Facebookon a Pure doboz rendelési infóit, a Calena hagyott egy kommentet a poszt alatt, miszerint egy izgalmas terméket rejtettek a dobozba. Nem kicsit lettem kíváncsi és először a szupercuki fürdőcsokijukra gondoltam. Aztán megláttam a csinos, lila dobozt a Bade Tee felirattal és egyszerűen nem tudtam hova tenni a dolgot. 

Szeretem az ötletes termékeket, úgyhogy a Szimfónia Bio Fürdő Tea igazán megfogott. A csomagolásban egy tépőzáras pamut szütyőt találunk, ami egy bonbont (bio argánolajjal átitatott kakaóvaj), szárított virágot (bio körömvirág és bio hársfa) és tengeri sót tartalmaz. Még csak egyszer próbáltam, a fürdővízbe sajnáltam bedobni (hátha hamar elolvad az egész bonbon), úgyhogy inkább bevizeztem és masszíroztam vele a bőröm. A pamut átengedte a vajat és a karcos, citrusos illatot, a bőröm finom puha lett tőle. Vicces és nagyon hatékony termék ez a fürdőtea. Ráadásul a tasak újra feltölthető tetszőlegesen, ha az eredeti tartalom már kimerült.


A Damona Zöld kávé tabletta jelenti a változást a Pure tartalmában, eddig még nem volt rá példa, hogy ilyesmi legyen a dobozban. Örülök, hogy a Pixi meglépte ezt a változtatást, így még izgalmasabbak és hasznosabbak lehetnek a boxok. 

Ez a tabletta az egyetlen, amit még nem próbáltam ki, előző betegségek miatt eléggé érzékeny vagyok sokféle ételre, összetevőkre, gyógynövényekre és egyéb probléma miatt éppen antibiotikumot szedtem, így arra gondoltam, hogy majd amikor már "tiszta" leszek, elfogy a probiotikum is, akkor próbálom ki a zöld kávét. Az unokatestvérem fogyókúrás csodaszernek tartja, többen pedig az anyagcsere serkentő és vérnyomáscsökkentő hatását dicsérték az ismerőseim közül. Párszor utána is olvastam, nézelődtem, de olyan szerekbe botlottam, amiket még véletlenül sem szedtem volna be (Teleshop módjára akarták utánam dobálni a kapszulákat, stb...), így felhagytam a dologgal. Ezért is nagyon jó, hogy ilyen készítményt is elérhetünk a meglepetésdobozban, mert biztos vagyok benne, hogy Pixiék mindig jól utánanéznek a márkáknak, termékeknek, így azok tuti megbízhatók. 

A Damona tablettája zöld kávé-kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta, melyből 1-2 szemet kell bőséges folyadékkal lenyelni naponta. A zöld kávé a le nem őrölt kávébab kivonata, amelynek legfőbb hatóanyaga - a pörkölés során egyébként lebomló - klorogénsav. --- Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! ITT tudtok rápillantani a márkára. 


A Dizao Organics termékek nem ismeretlenek számomra, volt ajakápolóm a márkától, azóta nézegettem már a színezett verziókat is. Elsőre talán egy kicsit világosabb darabot választottam volna magamnak, mint ez a 222 Wild Poppy nevű árnyalat, de azt kell, hogy mondjam, egyáltalán nem bánom, hogy rögtön egy mélyebb színbe futottam bele. 

Az ajkaimon pont ugyanazt a színt kaptam, mint amilyet a csomagolás sejtet. Kipróbáltam úgy is, hogy kevesebbszer húztam át az ajkaimon, illetve úgy is, hogy ujjal ütögettem fel, akkor "szokásos" színezett ajakápoló hatást tudtam elérni vele, többször áthúzva viszont tényleg úgy néz ki, mintha rúzst használtam voltam, a szín erős és van egy egészséges fénye, amitől picit mintha teltebbnek látnám az ajkaimat. Felvitelnél oda kell figyelni a kontúrokra, nem úgy van, hogy "csak feldobom tükör nélkül" és akkor is érdemes körültekintőbbnek lenni, amikor még viszonylag friss vele a rúzsozás, mert egy könnyed mozdulattal sajnos jól el lehet maszatolni. Úgy látom, hogy nem csak az ápoló összetevőket, hanem a színt is beissza egy kicsit az ajkak bőre, így 1-2 óra után, illetve evésnél, ivásnál is egészen egyenletesen tűnik el az ajkakról, mégsem búcsúzik teljesen nyom nélkül, visszamarad egy nagyon enyhe szín. Kellemes viselet, lehet érezni, hogy van valami a szánkon, de ez egyáltalán nem zavaró. A hidratáló hatása nálam csillagos ötös. 

Ezek az ajakápolók gyógyírként szolgálnak a száraz, cserepes ajkaknak is, miközben teljes rúzsfedést biztosítanak. Nem akármilyen az összetétel sem, 100%-ban természetes, 90%-ban bio, több színben kapható, a színárnyalatokat gyümölcsök és zöldségek biztosítják. A Natural Skin webshopján meg tudjátok nézni őket - LINK - van egy nagyon ígéretesnek tűnő szempillaspirálja is a márkának. 


A Coconutoil Cosmetics sem ismeretlen számomra, hiszen szerepeltek már Pixi-meglepetésben (IDE kattintva nézheted meg azt a kiadást), akkor boldogan használtam el a balzsamot, nem csak az ajkaimra, de a körömágyam ápolására is. Most ismét egy ajakápoló érkezett hozzám, egy ajakradírral kiegészülve. Utóbbi beszerzésén már nagyon gondolkodtam, mert mostanában rengeteg matt rúzs fordul meg nálam, ahhoz pedig, hogy szépen mutassanak, igencsak tanácsos radírozni is az ajkainkat.

Az ajakradír olyan, mint egy fűszerbomba, az illata leginkább fahéjas, valószínűnek tartom, hogy ez adja a termék színét is. Egyébként a márka összes terméke "ehető minőségű", csak olyan összetevőkből áll, melyeket akár el is fogyaszthatunk. Ebben kókuszolaj, őrölt fahéj, mandulahéj és olívamag őrlemény, méhviasz, őrölt cayenne bors, kakaóvaj, stevia, víz és természetes E-vitamin van. A szemcsék egészen finomak és igencsak hatékonyak, a fahéj pedig rátesz még egy lapáttal, kicsit csipked, bizsergeti az ajkakat. Használat után a szemcséket és a színt (bizony, ez a barnás, fahéjas szín nem marad a tégelyben) el kell távolítani, majd mehet rá az olajban gazdag ajakápoló. A kókuszolaj, méhviasz, kakaóvaj, stevia, víz, természetes E-vitamin keveréke nyugtatja a radírozott bőrt és intenzíven ápol, puhít. Nagyon finom kókuszos illata van, előszeretettel nyúlok érte. 

Az ajakszettet Oscar Larion (LINK) sminkmester ajánlja. A termékeiket ITT, a hivatalos oldalon érhetitek el,  ugyanitt olvashattok a márka különleges filozófiájáról is. 

Ez volt a februári Pure by Pixibox tartalma. Igencsak jól sikerült ez a doboz, megint úgy vagyok, hogy nem tudok kedvencet választani, mert volt benne olyan, amit régóta ki szeretnék próbálni és olyan is, amiről még csak nem is hallottam. Egyébként olyan jó volt ránézni a dobozra, annyi szín volt benne, egészen tavaszi hangulatom lett tőle.

Ti megvettétek ezt a dobozt? Volt benne olyan termék, amit már használtatok, szerettek? 

2 megjegyzés:

  1. Hozzám is érkezett Pure by Pixibox, azzal a különbséggel, hogy a Coconutoil Cosmetics-től hajápoló olaj volt benne és más színű Dizao Organics ajakápoló. Én is nagyon elégedett voltam a dobozzal, jók a termékek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon szuper kis box volt ez. :) A Dizao ajakápolóból sok szín tetszett, ami a dobozba került (Instán nézegettem), voltak lilásak is. *.* A Coconutoil hajápolója is biztos nagyon jó, tőlük kíváncsi lennék az arcszérumra is (szintén volt néhány dobozban).

      Törlés