BOMB-karácsony és mini zsákmány


A múlt héten úgy döntöttem, rászánok egy délutánt és bevonulok a városba, megnézem a karácsonyi díszítést. Ha már város, be kellett ugranom a BOMB Shop-ba is, mert már régóta szemeztem jó pár karácsonyi fürdőtermékükkel, hát épp ideje volt megszaglászni őket. Így hoztam pár képet a boltból, a termékekről és a díszítésről és arról a kis cukiságról, amit vettem.


Kezdeném azzal, hogy a boltban a karácsonyfán kampónyalóka és sok-sok mézi csücsül. Eszméletlenül meghozta a kedvem a karácsonyozáshoz a látvány, ehhez pedig még az illatok is társultak. Miután hazaértem, el is kezdtem előszedni a karácsonyi dekorációt és karácsonyi zenét hallgatni.


Szépen csomagolt ajándékdobozok, gyertyák és cukiságok mindenütt... Azokról, amik engem ott, akkor a boltban a legjobban megfogtak, láthattatok képet, minden mást, illetve a lefotózott termékeket is megtaláljátok a BOMB honlapján, ahonnan rendelni is tudtok: www.furdogolyok.hu

Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne vásároljak, hanem inkább a karácsonyi kívánságlistámra véssem fel gondolatban, hogy mit szeretnék. Persze üres kézzel nem jöhettem el, a képen látható cukiságokat vettem meg. A fenyős egy Fehér Karácsony Fürdősüti, mellette Almás-Fahéjas Fürdőkrém, alul Mr. Hóember Fürdőkrém. Karácsonyig biztos nem használom el őket, azért sem, mert nagyon mutatós asztaldíszek lettek egy kosárkában és azért sem, mert ettől a háromtól az egész szobában karácsonyi illat lett.

Szeretitek a karácsonyi illatot árasztó fürdőtermékeket? Vásároltatok már a BOMB-tól?

4 megjegyzés:

  1. Én is rá vagyok kattanva a karácsonyi illatokra, egyelőre makadámdió, csokoládé és kókusz van terítéken, de remélem, valami jó kis karácsonyi illatra is le tudok majd csapni az Yves Rocher-nál. A BOMB-tól már próbáltam gyertyákat, és nagyon szeretem őket, mert az egész lakást belengi az illatuk. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, nálam pont most is BOMB-os gyertya ég, tényleg nagyon jó és intenzív az illatuk. :)

      Törlés
  2. Azt a mindenit, itt aztán el bírnék költeni egy kisebb vagyont! Nagyon aranyosak és hangulatosak ezek a termékek :) Én mondjuk nem ismertem a BOMB-ot, de ez még pótolható hiányosság :) A karácsonyi illatú fürdőtermékeket nagyon szeretem, de legtöbbször inkább praktikus és takarékos vagyok és előbb elhasználom azt, amit már felhalmoztam. Most is lenne pár dolog, amit a karácsonyos illata miatt megvennék, de még sem teszem, mert előbb elhasználom a már meglévő cuccaimat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, annyira nem szoktam felhalmozni (így sokszor van, hogy ha elfogy a tusfürdőm, pislogok a következő fürdésnél ~ még szerencse, hogy többen vagyunk itthon lányok). De most szívfájdalom nélkül tettem félre a megszokottat egy karácsony-illatúért. :D

      Törlés