Vasmacskát a körmökre - Lépésről lépésre



Végre (elvileg) tartósan is itt a jó idő, úgyhogy egy nyárias lakkozást készítettem, hogy a kedvem is jobb legyen. Mindig tetszett ez a vasmacskás-matrózos téma, de ékszerekben nem tudom érvényesíteni magamon - valahogy nem az én világom. Úgyhogy csak a körmöm díszítem így néha. Lefotóztam a vasmacska megrajzolásának fázisait, hátha Ti is kedvet kaptok az elkészítéséhez.  


Ha az alapszín megszáradt, rajzolhatjuk is rá a mintát. Szokásomhoz híven én most is fogpiszkálóval oldottam meg, de használhattok hozzá ecsetet vagy tűt is. Egy sűrű, csillámos lakkot választottam. Nem csak azért, mert jól néz ki, hanem azért is, mert ha mondjuk kicsit remegősebb vonalat húzunk, a csillámok némileg tompítanak a tökéletlenségen. Ha mintát szeretnénk rajzolni a körmünkre, javaslom a kicsit sűrűbb lakkok használatát. A sűrűség mellett pedig az is fontos, hogy jól fedő lakkot válasszunk, hiszen nem szeretnénk újra átrajzolni minden vonalat. 

A vasmacska megrajzolásának első lépése egy egyenes vonal húzása a körmünk közepére. Ennek az aljára kanyarítsunk egy mosolygós vonalat következő lépésként. Ennek a két végére mehet két kacsacsőr. Majd a szár tetejére pöttyentsünk egy csöppöt. Ha megszáradt, a pötty közepére mehet egy másik pötty az alapnak használt lakkból. Ha ez is megszáradt, húzzunk rá egy réteg fedőlakkot és kész is. :)


Amit használtam: Barry M Gelly Hi-Shine Blue Grape, Essie Beyond Cozy, O.P.I. Coca-Cola Red. Nekem nagyon tetszik ez a hármas kombináció, ráadásul mindhárom lakkból egy réteg is elég, ha ügyesek vagyunk. 

Szeretitek az ilyen színkombinációkat? Mit rajzoltatok utoljára a körmötökre? 

9 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a manid!!! Sajnos nekem nem szokott ilyen szépre sikerülni a vasmacskám :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. Nekem sem szokott mindig így sikerülni. :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett!
    Egyébként most találtam rá a blogodra, rögtön fel is iratkoztam.
    Ha van kedved Te is iratkozz fel hozzám: www.lovelakk.blogspot.hu

    VálaszTörlés