Júliusi összegző | Díjak



Nagyon, nagyon hamar szalad el ez a nyár is, már augusztus van és a tennivalók egyre csak halmozódnak. Így nem unatkozom, viszont sajnos nem marad annyi időm a blogra, mint szeretném. Most lesz majd egy kis szabadidőm, megpróbálom előre gyártani a bejegyzéseket és ha minden jól megy, meglepetéssel is készülök. Addig is itt a júliusi összegző, összevonva a két blogger díjjal, amit a hónapban kaptam. :)


Maradjunk a blog témájánál és kezdjük a kencékkel. Júliusban a PIXIBOX igazán nyáriasra sikerült kiadásának örülhettem - erről olvashattok ITT. Szintén ebben a hónapban elfogyott a kedvenc parfümöm, amit felénk már sehol nem lehet kapni. Imádtam az illatát, finom és tartós volt, jobb, mint néhány márkás parfüm. Igazából csak olcsó parfümként tekintettem rá, nem gondoltam, hogy valaminek a hasonmása. Végül Instagramon kaptam segítséget a beszerzéséhez - köszönöm!
Egész hónapban teszteltem a Realash szempillanövesztő szérumát, az eddigi eredményeket ITT találjátok. Teljesen véletlenül elcsíptem a Catrice leárazást, bőven válogathattam a termékek között. Már alig várom a szortimentfrissítéssel járó izgalmakat.


Végre megvágtam (majd 12 órán át mentettem és feltöltöttem) egy régóta a gépemen csücsülő videót. A képen láthatjátok a keszekusza hangsávjaimat. Végre a hónapban eljutottam a Nailland-be is - a YouTube találkozó után (amiről a gépem jóvoltából nincs képem).
Egy vasárnap délután pedig elolvastam a Csillagainkban a hiba c. könyvet. Az utolsó képen gyerekkorom nagy kedvenceit láthatjátok. Új Sailor Moon sorozat indult, így újra gyártanak kulcstartókat, kis- és nagy figurákat, mindent, amit csak egy rajongó begyűjthet. Két kulcstartóval és egy pohárra ültethető figurával tisztelgek a régi emlékek előtt. 


Egy-két finomság képe is kikerült a hónapban az Instagramra. A gyros nagy kedvencem, bármikor meg tudnám enni. Végre kitaláltam, hogyan lehet finom saslikot csinálni, terveim szerint hamarosan felkerül a recept is. Alul egy finom gyümölcssali figyel még, illetve egy nagy fazék ribizlilekvár.


A hónap kétségkívül legizgalmasabb reggele az volt, amikor Lili (kutya) kiásott egy vakondot az előkertben. Persze Lokinak sem kellett több, csatlakozott a mókához. Mindenki fülig sáros lett, de a vakondot megmentettem. 


Természetesen még több állatos kép sem maradhatott ki az összegzőből. Azt hiszem, nem kell hozzáfűznöm, hogy az összes állatkánk nagyon lusta...


Ez az utolsó kép elég vegyes lett. Nagyon szeretek csokrokat összeállítani. Végre sikerült egy régi ötletemet megvalósítani és búzavirágot és búzát kötni egy csokorba. 2 hétig díszítette az asztalom, imádtam. Mellette egy nagyon régi rajzom, ez volt az első, amit a páromnak készítettem. Azóta is a szobája falán lóg. 
Az IKEA-láz is elkapott az új katalógusnak köszönhetően. Annyi mindent kinéztem, hogy listát se merek készíteni. A végére pedig még egy kis (k)öröm - enyém lett a Nailland A hét manikűrje díja. ITT láthatjátok a lakkozás elkészítésének fázisait. Történt egy kis félreértés, mert a minta alapján azt gondolták, hogy nyomdával csináltam, mivel történetesen van egy ilyen mintájú Moyou körömnyomdalemez. :)


Júliusban két blogger díjat is kaptam, egyet Margótól, egyet Renitől. Egészen hasonlóak az elvárások a díjakhoz, így összevonom  a kettőt (10+11 személyes megállapításból így lesz 11, stb...) :)

A díjhoz tartozó szabályok:
Tedd ki, hogy kitől van a díj!
Írj magadról 11 dolgot!
Válaszolj a kérdésekre, amit a téged jelölő kérdezett!
Küldd tovább 11 embernek a kérdéseiddel!
A feladónak nem küldheted vissza.


A díjhoz tartozó szabályok:
Írj magadról 10 tetszőleges érdekességet.
Válaszolj a díj továbbadójától származó 10 kérdésre
Add tovább a kedvenc blogíróidnak a díjat, természetesen egy 10-es kérdéssor kíséretében

---------------------------------------------------------------------------------------------------

11 megállapítás (érdekesség?) rólam


1. Csak azt a ropit eszem meg, amit nem kentek le tojással (nem sötét és fényes a felülete) és egyesével leszedegetem róla a sót. 
2. Szeretek szépen írni, ha lehet, töltőtollal.
3. A teendőimet egy A/3-mas lapon vezetem, erre rajzoltam fel a naptáramat. Készítettem külön megjegyzés rovatot is, ahova még a kedvenc sorozataim vetítésének dátumait is beírtam. Érdekes módon szinte csak az ilyen lepedőnyi naptárakat tudom használni, a füzetes, napi vagy heti bontásos verziókkal csak szenvedek.
4. Ha már sorozatok - annyira hiányoznak a Vámpírnaplók és Odaát részek! Minden héten eszembe jut, hogy le kellene őket tölteni, pedig tudom, hogy legközelebb csak októberben adják őket.
5. Több sorozatot és filmet nézek felirattal, mint szinkronosan.
6. Bár a naptáram nagy, jegyzetelni minél kisebb füzetbe és minél színesebben szeretek. Tele az asztalom és a táskám filcekkel és színes, ragadós cetlikkel. 
7. Télen is, nyáron is gyertyázom. Most épp mangóillatút égetek, ez lett ez idei nyaram illata.
8. Allergiás vagyok a szőrös barack (őszi) szőrére. 
9. Mostanában nagyon megszerettem a pumpás termékeket. Ezek mellett pedig az aloe verás és koreai kencék érdekelnek most. Napok óta kutatom utánuk az e-bay-t. 
10. A mai napig is úgy érzem, hogy nem találtam meg a tökéletes pirosítót, ami nem túl sok, de nem is túl kevés és még jól is mutat a hófehér bőrömön. 
11. Szívesen nevezem el az állatkáimat olyan karakterekről, akiket kedvelek. Így lett az egyik macskám Castiel, a másik Loki. 

Margó kérdései:
1. Mióta szerkeszted a blogodat, és milyen motivációból hoztad létre?
2013. január 16-án, a születésnapomra ajándékoztam meg magam a bloggal, hogy legyen egy hasznos hobbim. Igazából rengeteg motivációm volt rá, így ez a válasz nagyon hosszú lenne. :)
2. Mi volt a legkedvesebb élményed a blogod írásával összefüggésben?
A legkedvesebb emlékeim, amik a bloghoz köthetőek, mindig azok, amikor valaki kedves szavakat ír/mond arról, amit csinálok. Talán a legkedvesebb az, amikor felismertek az utcán vagy az, amikor először kértek autogramot tőlem.
3. Mivel szeretsz foglalkozni szabadidődben, persze a blogíráson kívül?
Nagyon szeretem a történeteket. Így sokat olvasok, szívesen nézek filmet, animét, bármit, aminek tetszik a sztorija. Nagyon szeretem az állatokat, sokat foglalkozom a macskáimmal. 
4. Mi az a sminktermék, amitől nem tudnál megválni?
Szerintem nincs olyan termék, amitől ne tudnék megválni. Ha egyetlen dolgot tarthatnék meg, akkor nyilván egy szempillaspirált választanék (tipikus válasz a mi az az egy sminktermék, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre kérdésre). De ha az se lenne, akkor ez van és kész. Ehhez hozzá kell tennem, hogy annyira nem vagyok sminkelésfüggő, hogy általában több nap van egy héten, amikor smink nélkül megyek el itthonról, mint amikor sminkben. 
5. Mi a kedvenc színed és miért az?
Konkrétan nincs kedvenc színem, minden színt szeretek, de inkább a meleg árnyalatokat találom vonzónak. Ha nagyon muszáj kedvencet választani, akkor a narancssárga. Mostanában ezt a színt alkalmazom a blogon is leggyakrabban. 

Reni kérdései:
1. Melyik a kedvenc könyved?
Mindig az, amit éppen olvasok. 
2. Melyik volt életed legfélelmetesebb filmje?
Huhh, általában a félelmetes filmek számomra nem félelmetesek, mikor nézem őket. Viszont mikor éjjel elgondolkodom rajtuk a sötétben... Rémálmaimban legtöbbször egy Gollam szerű lény dereng fel. Úgyhogy a Gyűrűk Ura volt számomra a legfélelmetesebb. 
3. Melyik a kedvenc ünneped és miért?
Karácsony. Nem a Szenteste, hanem inkább a november végétől kezdődő időszak miatt. Fények, díszek, illatok. Amit még nagyon szeretek az a Halloween. Szintén a díszítés miatt. 
4. Milyen nyelven szeretnél megtanulni?
Japánul. Pedig németül kellene. :D
5. Kedvenc egytálételed?
Hm, nem tudom. Ezekkel a kedvences kérdésekkel bajban vagyok, mert kb. semmiből nincs kedvencem. De ha ételről van szó, akkor főleg a tésztás fogásokat részesítem előnyben.
6. Kedvenc italod?
Teák, gyümölcslevek. Főleg a bogyós gyümölcsösek.
7. Mi lenne számodra az álomállás?
Ezt minden héten megkérdezem magamtól...
8. Hogy hívják a legöregebb plüssállatodat?
Delfi! :) Még nagyon kicsi voltam, valahol a Balatonon nyaraltunk és egy bódéban vettük. Egyébként egy gyilkos bálna.
9. Melyik a kedvenc illatod (lehet bármi, gyertya, parfüm, eső utáni fű, akármi)?
Az illatokkal is úgy vagyok, mint a színekkel, sokfélét szeretek. A karácsonyi fűszeres illatokat, a citrusos, magos, csokis, virágos illatokat, mindent. A mostani aktuális kedvenc a mangó. 
10. Milyen színű ékszereket viselsz most?
Nincs rajtam ékszer. 

Huhh, elég hosszúra sikeredett ez a poszt, de remélem, találtatok benne érdekes dolgokat. Most nem adnám tovább a díja(ka)t, mert eléggé összekutyultam őket. De ha szeretnétek válaszolni a kérdésekre, vigyétek tovább őket nyugodtan vagy használhatjátok a komment felületet is. Hamarosan tesztekkel jövök. :)

4 megjegyzés:

  1. Jó volt nézegetni a képeidet és olvasni a válaszaidat :) A ropiban egyezik az ízlésünk :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, pedig itthon azt mondták, nincs még egy ember, aki így ropizna. :D

      Törlés
  2. Nem is tudtam,hogy ilyen szépen rajzolsz, szívesen megnézném a többi munkád: ) olyam Sailor Moon-os figura nekem is kell, hol vetted? *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, lehet, hogy akkor majd még közben felteszek párat. Bár naaagyon ritkán rajzolok. A figurákat egy kedves barátnőm rendelte külföldről. Akár e-bay-en is érdemes körülnézni, ha szeretnél ilyet. Az új sorozat miatt nagyon sok cukiságot gyártanak most. ^^

      Törlés