Festmény régi körömlakkokból | DIY



Egy ideje terveztem már, hogy csinálok valamit a régi körömlakkjaimmal, mert több már elkezdett leülepedni és féltem tőle, hogy lassan meg is romlanak. Kidobni meg ugye nincsen szívem. Aztán mikor kiválogattam őket, eszembe jutott, hogy régebben mennyit festegettem lakkal, bár akkor mintákat csináltam. Viszont volt itthon egy nagy vásznam, amire elkezdtem felrajzolni még annak idején valamit, de aztán abból sosem lett semmi. Úgyhogy mivel minden adott volt, nekiláttam, hogy fessek valamit. 


Amikor kiválogattam a lakkokat, egymás mellé pakoltam a színeket és úgy nézett ki, mintha egy szivárványt lenne, így ezen az ötleten indultam el. Illetve konkrétan úgy döntöttem, hogy színátmeneteket csinálok és majd valahogy körbeérek a vásznon. 


Így ez lett az eredmény. Konkrétan ugyanazt csináltam, mint amikor az ember lánya ombre manikűrt csinál. Ráöntöttem a festéket és egy szivaccsal összemostam a színeket. Már ez is egész mutatós volt, de azért még motoszkált bennem egy kis hiányérzet és amúgy is úgy vágtam neki a dolognak, hogy még a színek főlé fröccsentek csillámos lakkokat. De maradt még egy csomó színes is... 


...úgyhogy körkörös mozdulatokkal azt is feldobtam. Aztán ráfröccsentettem a csillámos lakkokat is pöttyökben, foltokban a képre. Így utólag már tudom, hogy jó lett volna gumikesztyűt húzni ehhez a lakkozáshoz, mert a kezem pont úgy festett, mint a kép. :D


Pár részlet a "festményről". Tetszik, hogy a felfröcskölt lakkok kidomborodnak az alapszínekről. Az a baj, hogy ez nem csak nekem tetszett, hanem a rigóknak is. Kint hagytam száradni és a rigók megpróbálták leköppögetni róla a csillogó részeket. Úgyhogy kereshettem új  helyet a kiszellőzéshez, ami kb. 2 napig tartott, de végül csak elillant a lakkszag. 


A szobám falán így néz ki, oldalról és szemből is éri a fény, így mindig csillog. Már tervezem is a következő képe(ke)t, csak egyelőre nincs lakkom hozzá. Viszont még ezen kívül is van pár ötletem a megunt és/vagy félig használhatatlan lakkok felhasználására. 

Ti használtatok már körömlakkot a körmötökön kívül máshová?

27 megjegyzés:

  1. Hát ez barom jó lett. Még nézegetem egy darabig a képeket, nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper lett a festmény, igazán ötletes felhasználási módszer megunt, sosem használt lakkokhoz, és így legalább volt hasznuk is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Hát igen, csak úgy kidobni nagyon sajnáltam volna őket, bár volt aminek csak az alján volt már, de akkor is. Így legalább nem mentek pocsékba. :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszi :) Igen, mindig jobb kedvem lesz, mikor ránézek.

      Törlés
  4. annnnyira jó! *-* lehet ellopom az ötleted. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Csak nyugodtan, alkoss! De majd mutasd meg! :DD

      Törlés
  5. Nagyon tetszik! Viszont csak én látok 2 embert a képen? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Így a képeken nem látok semmit, de ahogy írtad, álldogáltam előtte egy kicsit és tényleg! :DD

      Törlés
  6. Nagyon szép lett, jól mutat a falon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Szerintem is. :DD Nagyon szeretem, mindig nézegetem, akárhányszor elmegyek előtte.

      Törlés
  7. Én is sokat festek lakkal. Főleg cipős dobozt, meg ilyesmit. Festményem is van ami is-is arányban készült. Ez is nagyon tetszik ^_^ ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Ezzel a lakkal festés témával csak annyi a probléma, hogy igencsak extrás fejfájást lehet tőle kapni. :D

      Törlés
  8. Ügyes vagy, nagyon kreatív! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon klassz. Ha sötétebb színekkel lenne, akár galaxy mintának is elmenne :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe :DD Telibe találtad a következő ötletemet. xDD

      Törlés
  10. Uhh, de jó. Azt hiszem én is lopom az ötletet:DD
    Megkérdezhetem, hogy hol vetted a vásznat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Majd mutasd meg, mit alkottál! :) Úgy emlékszem, az Aldiban vettem.

      Törlés