Habfürdő & tusradír | Bomb Cosmetics


Egy ideig úgy gondoltam a Bombra, mint "a fürdőbomba". Érthető is, hiszen az első pár alkalommal fürdősütivel és -golyóval találkoztam a márkától, amik annyira elvarázsoltak, hogy nem is akartam továbblépni. De később rá kellett jönnöm, van más bombság is a fürdődesszerten túl, amit érdemes a kádba dobni. 


A legklasszikusabb kádfürdőbe való a habfürdő, gyerekkorom óta imádom. Már a Bombnál is kapható, háromféle verzióban, én a Pink szerelem nevűt próbáltam ki. Az erőteljes, virágos illatú habfürdő hosszúkás műanyagtubusban kapható. A tetején található kupak nyomásra nyílik, így könnyen tudjuk adagolni a habnak valót, bár én inkább letekertem és kimértem egy kupaknyit, amit a befolyó vízhez öntöttem. 



A viszonylag híg, átlátszó, enyhén rózsaszín anyagból pillanatok alatt hatalmas hab lesz, ami nem fárad el és esik össze pár perc alatt. Egy fürdésnél negyed órával később még mindig volt olyan rész a vízen, ahol 20 cm magas hab csücsült, ráadásul az egész fürdőszoba extra illatos volt, mintha egy virágkötészet költözött volna be a kád mellé. Apropó virág, rózsa és geránium illóolaj van a habban, valószínűleg az utóbbi érdekes, erőteljes aromáját érzem a termékben; pont olyan illata van, mint amikor a muskátli levirágzott részeit csipkedjük le nyáron a kertben. 

A habfürdő mindig azok közé a termékek közé tartozott, amitől nem tudtam, hogy mit is várjak el. Hát ez most jó magasra tette a mércét, jobban habzik, tovább tart és illatosabb, mint amivel eddig találkoztam. A 300 ml-es kiszerelés ára 2990 Ft, de ezzel az egykupakos adagolással sokáig elég lesz. IDE kattintva tudjátok megnézni a Bomb oldalán/webshopján. 


Vattacukor tusradír - A tusradírok nem ismeretlenek számomra, nagyon hasznos kis termékek, egyszerre radírozzák és hidratálják a bőrünket. A puha, krémes shea vajas bázisban cukor és illóolajak vannak (ez esetben zsálya és amyris). Nevéből adódóan arra számítottam, hogy a kence majd extra édes és esetleg égetett cukor illatú lesz. Ezzel szemben egy az egyben túrós süti illatot érezek és a krémes, darabos állag erre még inkább rásegít; olyan mintha egy tégely krémtúró lenne a kezemben. 


A használata nagyon egyszerű, csak belemasszírozom a vizes bőrömbe, szépen felhabzik és illatozik, miközben a cukor dolga végeztével lassan elolvad. Egy gyors öblítés és kész a finom, puha bőr. Tetszik ez a cukros megoldás, bár a tényleg extra száraz területekre (például könyök) be kell vetnem mást is, viszont semmi nem marad vissza a termékből, nem kell csonthéjasok darabkáit üldöznöm a zuhanytálcában. Egészen új, kíméletes, de hatékony élmény egy ilyen radírt használni a karcolós, dió/kókuszhéjas után. 

Nem a legkedvencebb része nálam a bőrápolásnak a radírozás, de ezzel kifejezetten kellemes. Ráadásul sokáig illatozik is tőle a bőröm - szintén túrós süti illatban - ezt páran meg is jegyezték. Úgyhogy ha nem szeretitek az ilyesmit, de kipróbálnátok egy tusradírt, válasszatok más illatot belőle, mondjuk a szintén új Jeges vaníliásat, de ITT többet is találtok. Egy tégely ára szintén 2990 Ft, viszont itt egy szinte elhasználhatatlan mennyiséget kapunk. Megjegyzem, ez megint olyan termék lett, amire rákapott a család, úgyhogy... :D 


Remélem, meghoztam a kedvetek ezzel a két, csodaszép csomagolású újdonsággal a fürdőzéshez. Két hét múlva várlak Titeket a következő Bomb Cosmetics termékekről szóló bejegyzéssel. Addig is, IDE kattintva meg tudjátok nézni az összes új, tavaszi bombságot.  

Ti találkoztatok már a Bomb tubusos/tégelyes termékeivel? Használtatok már habfürdőt, tusfürdőt, kézmosót vagy tusradírt a márkától? 

3 megjegyzés:

  1. Felkeltetted velük az érdeklődésemet, a habfürdőket és a testradírokat is szeretem, ideje lenne őket BOMB termékek formájában is kipróbálnom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy megtetszettek, szeretni fogod őket :)

      Törlés
  2. Én most a Bomb mangós testradírját használom, az is szuper. Finom illat, krémes, szemcsés.

    VálaszTörlés