Hófehérkék megmentője | Bioderma


A májusi PIXIBOX legérdekesebb terméke volt számomra a Bioderma - Photoderm Bronz Oral kapszula, mely arra hivatott, hogy előkészítse a bőrt a napozásra és hozzájáruljon a természetes barna bőrszín kialakulásához és fenntartásához. Teszi mindezt a benne lévő Omega-3 zsírsavakkal, C- és E vitaminnal és rézzel. 

Már a Pixis bejegyzésnél is leírtam, hogy nem vagyok éppen az a típus, aki napbarnította bőrrel rohangál; nekem a nyár, a forróság és a napsütés inkább egy harc a leégés ellen. Sőt, nem csak a nyár húzós ilyen szempontból, igazából már az első tavaszi napsugarakkal megkezdődik a harc. Nálam nem működik a "fussunk ki egy pillanatra, addig nem égünk le", egy szempillantás alatt leszek rákvörös, ha épp még nem volt időm felkenni a fényvédőadagom. Bár tisztában voltam vele, hogy a barnaság számomra elérhetetlen, teljesen reálisnak gondoltam, hogy legalább egy picit segíthet a helyzeten, ha beszedem az egy hónapra elegendő Bioderma kapszulát. Elfogyott az adag, lássuk, mi sült ki ebből. 


Azt azért valljuk be, valami olyanról van szó, ami elég nehezen nyomon követhető, mégis, mivel már hosszú évek óta küzdöm végig a nyarakat a bőrömmel, sikerült megfigyelnem a változásokat. Természetesen mindent ugyanúgy csináltam, mint mondjuk tavaly, minőségi fényvédőt használtam az arcomra, testemre és bizony előfordult néha az is, hogy úgy indultam el itthonról, hogy egyikre sem volt időm. 

Szóval, beszedtem a dobozban talált 30 db (egyébként nagyon trendi, matt felületű) kapszulát. 1 darabot, minden reggel a reggelivel egybekötve. Már egy ideje üres is volt a doboz, mikor végigpróbáltam az alapozóimat a karomon (ezt rendszeresen megteszem, hogy megnézzem, nem romlott-e meg valamelyik) és észrevettem, hogy bizony van, amelyik egészen máshogy mutat a bőrömön, sokkal jobban passzol hozzá. Végül rá kellett jönnöm, bizony, valamennyit barnultam, a combjaim fehérségével összemérve egészen szép eredményt ért el a karomon lévő bőr. Először nem is értettem a dolgot, aztán ahogy belegondoltam, bevillant az is, hogy az arcomat sem kapta meg a nap, pedig bizony lett volna rá alkalma. 


Ahogy írtam is, semmit nem csináltam máshogy, mint az eddigi években, a Photoderm Bronz Oral kapszulákat leszámítva. Mivel nemrég levették egy anyajegyemet, kaptam az alkalmon és megkérdeztem a bőrgyógyászt is a dologról. Elmondtam neki, mi van a termékben és a tartalma alapján szerinte is ezek a kapszulák segíthettek rajtam. 

Ha Ti is télen-nyáron olyan fehérek vagytok, mintha frissen meszeltek volna le, és nem barnultok, csak leégtek a napon, akkor nagyon ajánlom Nektek ezt a terméket. Olyanok nem lesztek, mint akik most jöttek egy egzotikus nyaralásról, én sem lettem, épp csak annyi változás történt, hogy lett egy minimális kis barnulás a bőrömön - annyi, hogy más talán észre sem veszi -, viszont nem kell fényvédőkkel felszerelkezve az árnyékban tartózkodnom naphosszat. Sosem gondoltam volna, hogy egy kapszula segít majd rajtam leégés témában, de megint tanultam valami újat. Köszi Pixi, köszi Bioderma! 

Ti is gyakran leégtek? Próbáltatok már Bioderma termékeket? Próbáltátok már ezt a kapszulát? 

2 megjegyzés:

  1. Jó végre pozitívat olvasni erről a termékről. :)
    Meglepett, hogy a Pixibox érkezése után mennyi véleményt és hozzászólást olvastam, h nem fogják elhasználni, egyáltalán mi ez és miért nem valami fényvédő került a csomagba?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről én csak mostanában hallottam, mert nem olvasgattam kommenteket akkor, amikor a csomag érkezett. Nagyon szomorú, hogy a legtöbb újdonsághoz így állnak hozzá az emberek. Úgy tűnik, a kapszulák sokak komfortzónáján kívül estek. Mindenesetre én nagyon örültem nekik. :)

      Törlés