Magisterrel a(z első) ráncok ellen


Már többször említettem Nektek, hogy éppen pár nappal azelőtt kaptam egy szuper kis ráncmegelőző arckrémet a Magistertől, amikor 25 éves lettem. Azóta egy szérum is csatlakozott hozzá és mivel már egy ideje használgatom őket, így itt az ideje, hogy meséljek róluk.

De kezdjük a bűvös 25-össel, hiszen ez az a kor, amit általában emlegetnek, ha ráncmegelőzésről van szó. Mert ugye azt már tudjuk, hogy a ráncokat sokkal célszerűbb megelőzni, mint megvárni, amíg megjelennek és utólag küzdeni velük. Itt jön képbe a hidratálás, a fényvédelem, illetve az anti-aging összetevőket tartalmazó készítmények.


Voyage Málna-C Nappali Arckrém 25+

Ahogy a neve is mutatja, a Magister organikus, prémium arckréme a málna erejével veszi fel a harcot a bőr korai öregedése ellen. Konkrétan bio málnamagolajjal, melyben olyan szabadgyök-megkötő anyagok vannak, mint az E-vitamin és a karotinoidok. A sztárösszetevő pedig a stabil C-vitamin, mely a hagyományos C-vitaminhoz képest magasabb antioxidáns tartalommal rendelkezik és lassabban bomlik le, ellenáll a napfénynek és az oxigénnek. Minderről és a többi szuper összetevőről még többet  a márka weboldalán IDE kattintva olvashattok.



A krémet fekete, logózott dobozban kapjuk kézhez, rajta minden fontos infóval: Magyar-, német- és angol nyelvű  leírás, összetevők, tanúsítványok, nyuszis és egyéb logók. A papírdobozon belül egy erős, üveg tégelyben találjuk a krémet. A tégely a külső csomagoláshoz hasonlóan fekete címkét kapott, logóval, termékleírásokkal. Tetején vastag, minőségi műanyag kupak és adagolópumpa.


Egy pumpálással kb. borsónyi mennyiséget nyerhetünk ki a savanykásan gyümölcsös illatú, babarózsaszín krémből, ami adagoláskor elég sűrűnek tűnik, de amikor elkezded eldolgozni, rájössz, hogy bár nem folyós, mégis lágy és krémes. Az 50 ml-es kiszerelés hatalmas; egy-két pumpálásnyi krém elég is az egész arcra. 

Könnyű eldolgozni, hamar beszívódik, viszont az illatát kicsit tovább lehet érezni. Azonnal jól hidratál és nem marad utána ragacsos vagy zsíros érzetű a bőr. Január óta minden reggel használom, ezalatt az idő alatt a bőröm elkezdte kicsit összeszedni magát, mintha alapból hidratáltabb, puhább és talán kicsit rugalmasabb is lenne. 


Q10 - Gránátszérum 

Az arcbőr regenerálására, tónusának javítására, az egyenetlenségek kijavítására megalkotott, erős hatóanyag koncentrátumú arcszérum. Erőteljes antioxidáns hatással bíró bio gránátalmamag olajjal, Q10-koenzimmel, A- és E-vitaminnal igazi bomba a ráncokkal szemben. Használható extrém érzékeny bőrön is, hiszen nem tartalmaz irritáló és allergén összetevőket. 

A csomagolás nagyon érdekes, egy apró üvegben van a szérum, amin csavarós műanyagkupak csücsül. Kívül, a matricán természetesen ennél a terméknél is minden infót megtalálunk. De a lényeg a kupak alatt van, mert ez a szérum görgős adagolót kapott, ami egyedülálló az arcszérumok között. Praktikus és higiénikus, ráadásul gazdaságos is - a görgő úgy adagol, hogy egy hét használat után még szinte észre se lehet venni, hogy fogyott a termékből. 


A selymesen olajos, - nekem inkább sütiillatra emlékeztető - gránátalmaillatú szérum gyorsan beszívódik, a használata pedig roppant egyszerű. Nagyon szimpatikus számomra, hogy nem kell belenyúlkálnom, sőt, igazából hozzáérnem se, mert a görgővel nem csak fel lehet vinni a terméket, hanem azonnal kicsit be is lehet dolgozni a bőrbe. 

Reggelente használom a szemem alá, illetve amikor szükséges, az apróbb bőrhibákra, sebekre viszek fel belőle egy picit - ilyenkor az ujjammal, hogy ne szennyezzem be a görgőt. De persze akár az egész arcra is lehet használni, kifejezetten jó lehet annak is, akinek problémásabb a bőre, mert "segíti a sebgyógyulást, elősegíti a hámosodást és a pattanások nyomtalan és gyors gyógyulását". Erről ITT olvashattok bővebben. 


A két terméket használva a bőröm összképe szebb és egészségesebb lett - azt leszámítva, amikor az influenza miatt kipattogzott. Ekkor ugye bevetettem a szérumot és így viszonylag hamar megszabadultam a kis gyulladásoktól, sebektől. Ráncaim meg még szerencsére nincsenek, így ránchalványító hatásról nem tudok beszámolni. 

Az biztos, hogy nagyon sokat számít az is, hogy az ember tudja, hogy hatékony termékeket használ. Itt is meg kell lennie annak a biztonságérzetnek, amiről a fényvédők kapcsán beszéltem már. Nemcsak az számít, hogy jobban érzem magam a termékeket használva, hanem az is, hogy tudom, "honnan jönnek" ezek a készítmények. Minden Magister Products termék egy farmakológus szakgyógyszerész kezein megy át, úgyhogy szerintem ez alapján úgyis értitek, miről beszélek. :) 

Ha szeretnétek még a márka termékeiről olvasni, párról ITT már írtam. 

Ti találkoztatok már Magister Products termékekkel? 

1 megjegyzés:

  1. Én is nagyon szeretem a Magister termékeket, jó párat használtam már és jó pár van még talonban. Ezeket még nem ismerem, kicsit húzós az áruk, de majd egyszer talán :)

    VálaszTörlés