Kencekedvencek 2021

A Garnier görögdinnyés termékcsaládját a márka nyári blogger/vlogger találkozóján ismertem meg és azóta a sampon és a maszk része is lett az életemnek. Nyilván először az illat fogott meg, ami annyira dinnyésre sikerült, hogy aki szereti ezt a gyümölcsöt, tuti meg akarja enni a kencéket. Már hazafelé az autóban barátkoztam a leírásokkal, akkor tűnt fel, hogy kifejezetten lelapuló hajra ajánlják a Garnier Fructis Watermelon Hair Food dinnyés sampont, úgyhogy a következő hajmosásnál már be is vetettem és valóban könnyed, tiszta haj lett a végeredmény, úgy, hogy a hajtő sem nehezedett el. A maszk nem volt ismeretlen számomra, használtam már a Hair Food vonalból mindenfélét, így tudtam, mire számítsak. Szeretem, hogy nedves és száraz hajon is használhatom, nem kell kiöblítenem és nagyon szépen rendben tartja a hajhosszomat. 

A Kérastase Elixir Ultime Le Bain hajfürdőről már olvashattatok a blogon ITT, ő a másik nagy felfedezésem sampon-téren. Bár úgy érzem, ez jobban lehúzza a hajtövem, viszont sokkal másabb hatása van, mint a dinnyés Garniernek. Szalon hatású, fényes, illatos, hidratált és sokkal kevésbé szöszös haj lesz a végeredmény vele. A kettőt felváltva használom, így kiküszöböltem, hogy megszokja valamelyiket a hajam (egyszerűen van, hogy pár mosás után már semmit nem csinálnak nálam a samponok, akkor váltanom kell, de ha idővel visszatérek hozzájuk, általában megint olyan szuperek, mint az elején). Kérastase vonalon szeretnék még próbálkozni, talán ez az egyetlen olyan hajmárka, amiben még sosem csalódtam. 

 

Nagyon érdekes, hogy a Cerave Moisturizers SPF 25 arckrém felkerült erre a listára... Kicsit se veled, se nélküled kapcsolatom van vele, imádom, hogy bár fényvédőt tartalmaz, nem nehezíti el a bőröm, nem hagy fehér réteget az arcomon, azt csak eldolgozás közben látom  és hosszútávon nagyon jót tett a bőrömnek a hidratáló hatásával. De valahogy, valami zavar benne és nincs az az "ez az igazi számomra, megtaláltam" érzésem. Bár újra fogom vásárolni és nagyon jó terméknek tartom és mivel tette a dolgát (hidratál, nem égtem le vele), ezért kedvenc, de még keresgélek, ha úgy adódik. 

Nem sokat lakkozom és ez kifejezetten a lakkok hibája, mert nálam sosem tartósak, kivéve az Essie-t. Ez is olyan márka, amiről már áradoztam nektek és idén megleptek egy hatalmas doboznyi lakkal, az új gél hatású lakkjaikból. Volt benne egy szín, ami láttam, hogy nude, de nem gondoltam, hogy passzolna a színeimhez. Aztán amikor barackosra volt festve a hajam, felkentem és szerelem lett. Az Essie Gel Couture vonal még tartósabb, még fényesebb, mint a sima lakkok, egyenletesen fednek és néha egy, de két réteg biztosan elég belőlük. A nagy kedvencem pedig Sew Me árnyalat, egész nyáron ez volt rajtam és ezt választom mindig, ha nincs éppen épített lakkozásom. 

Már volt egy bejegyzésem, amiben megmutattam a kedvenc L'Oréal termékeimet és a következő kettő ott is szerepelt. Az Air Volume Mega Mascara dúsító szempillaspirállal akár műszempilla hatású pillákat is el lehet érni. Hatalmas elfedezés volt ez a darab számomra idén, kicsit késve próbáltam ki, de annál nagyobb kedvencem lett. A pillasor dús, telt és ívelt lesz tőle, mindezt extrafekete kivitelben. Vízálló verzióban is lehet kapni, nyáron ezzel próbálkoztam, eléggé egyforma hatást hoz a két verzió, tényleg csak a vízállóság a különbség. 

Az Infallible alapozó érdekes történet, mert azt hittem, hogy a csodapúder fog majd csodát tenni velem is, de nem volt az igazi az arcom száraz területein. Aztán kipróbáltam az alapozót és nagy kedvencem lett. Magas fedést tudok belőle kihozni, mégis kényelmes marad, szépen simul a bőrbe, nem oxidálódik rajtam narancsosra és a meleg, nyári napok során sem tűnt el rólam az izzadtsággal. A hétköznapokra pár csepp elég belőle egy kis hidratáló krémmel fellazítva, eseményekre "rendesen" használva tökéletes, szépen tartja magát és a rá felvitt dolgokat (nem mászik centikkel lejjebb a kontúrom). Az eltávolítása után sem érzem azt, hogy szárított volna és összességében nagyon szívesen nyúlok hozzá. 

A Maybelline Tattobrow 36H szemöldökceruzájára nagyon rákattantam; könnyű használni, géles állagú, jól eldolgozható, de teljes száradás után meglehetősen tartós. Szeretem, hogy a ceruza másik vége kis kefe, amivel el is tudom rendezgetni a szálakat és eldolgozni, halványítani a színt a szemöldök elején. Ráadásul jóideje ezzel csinálom meg a tusvonalamat is, szerintem jól mutat, harmonikus lesz a hatás vele és tényleg tökéletes erre is. Felvitel után egy mozdulattal, az ujjammal kenem el a tusvonal végét. Hétköznapi mágia. :D 

Bruno Banani Woman parfüm nem mai darab, de az évem meghatározó része volt. A barátnőmmel együtt fedeztük fel újra ezt az illatot, amit utoljára középiskolásként használtam - maradjunk annyiban, hogy az nem tegnap volt. Virágos, gyümölcsös, barackos, mégis van valami benne, ami belemar az orrodba, annyira, hogy bárhol, bárkin felismered, ha összetalálkozol vele. Árkategóriájában rengeteg felejthető darabot próbáltam már, de ez nagyon megmaradt. Két üveggel használtam el idén és tuti újra fogom venni. 

Paletta fronton a Urban Decay Naked Wild Westet akartam megemlíteni, ami tetszetős és kedves-kellemes volt számomra idén, de aztán csak a Sigma Ambiance palettára tudtam gondolni, amit nemrég' kaptam. Annyira jó a formulája, annyira pigmentált, annyira csodálatosan teltek és intenzívek benne a színek, hogy hiába friss darab a gyűjteményemben, egyszerűen azt kell kiemelnem és kedvencként megemlítenem, mert mióta megvan, nem is nyúltam máshoz. 


Maybelline Lifter Gloss -  Bár tudom, hogy sokan ezt a terméket nem szerették, főleg a bumszli nagy applikátora miatt, nekem nagyon bejött. Könnyen és gyorsan fel tudom vinni (a kedvenc árnyalatomat akár tükör nélkül is), viszonylag sokáig fent is maradt az ajkaimon - egy szájfényhez képest -, hiszen, amikor elveszti a vizes csillogását, ottmaradnak belőle az apró fényes szemcsék. Csak kicsi színt ad, így tényleg nem kell vacakolni a precíz felvitellel és nem száradnak ki tőle az ajkak, sőt: puhák és hidratáltak lesznek a benne lévő hialuronsavnak köszönhetően. Ráadásul teltebbnek is tűnnek. 

Ezek voltak a legkedvencebb kedvenceim 2021-ben, köztük új és visszatérő darabokkal. Elég kevés újdonságot próbáltam ki idén, viszont jövőre egy nagy kozmetikumos-fiók feltöltéssel fogok kezdeni, mivel sok régebbi dolgot selejteztem ki vagy használtam el idén és kiürült a fiók. :) 

0 megjegyzés: