Betegségösszegző

Hát ez nem az én évem. Olvashattátok, hogy beteg voltam már hetek óta, hát most már biztosan elmondhatom, az egészségemmel nincs szerencsém. Tudhatjátok rólam, hogy hiszek a pozitív gondolkodás erejében és ide is inkább csak a jó dolgokról írok, így is feledve a rosszakat. De most megint olyan dolgok állnak mögöttem és előttem, amik nem éppen vidámak. Ez a bejegyzés gondolkodós, ömlengős, borongós lesz most, de valahogy idekívánkozik.

Tegnap megkaptam a szövettani eredményt, ma már a sebésznél voltam, annál, aki az epeműtétemet is csinálta. Most a vakbelemmel van gond. Gondoltam én erre is, de tapasztaltabbak, - olyanok, akiket már műtöttek vakbéllel -, lebeszéltek róla, hogy erre gondoljak, mondván, az jobban fájna. Na igen ám, de pont én ne lennék speciális ebben is? Az orvos, aki a tükrözést csinálta, azt mondta, baromira ritka, hogy valakinek elhúzódó vakbele legyen; magyarul, ne csak hirtelen beinduljon és műtét, hanem évekig elfájdogáljon és gyulladozzon. Az ő praxisában én voltam a 3. ilyen beteg. Még így is nagyon szerencsésnek érzem magam, a vakbél gondok diagnosztizálásáról amúgy is hallani rémtörténeteket, abban pedig biztos vagyok, hogy az én fura vakbelem felfedezéséhez hihetetlen odafigyelés és tapasztalat kellett. Szóval, a vége a történetemnek egy újabb műtét lesz, valamikor márciusban. Nem tervezek hosszú gyógyulgatást és nagy szünetet a blogon, de ki tudja, mi lesz...

Az zavar a legjobban, hogy az epém után mindent megtettem, hogy minél egészségesebb legyek, hogy műtőasztalnak a közelébe se kerüljek többé. Folytattam a fogyókúrát, kerültem a problémát okozó ételeket, tornáztam, rábírtam magam, hogy pozitívan gondolkodjak. A blogot is ennek a "programnak" a keretein belül kezdtem el írni és bevallom, nem is számítottam rá, hogy ennyi jót hoz majd. Rengeteg örömteli élményben volt részem, annyi kedves embert ismertem meg és sokkal bátrabb is lettem a hétköznapi életemben. Könnyebben barátkozom, beszélek másokkal, beszélek nagyobb aggodalmak nélkül idegenekkel. Könnyebb lett az életem. De a lelet után úgy éreztem, visszalöktek 3 évet az időben, összetörtem, nincs ezen mit szépíteni. Nehezen viselem a fájdalmat, az aggodalmat. Furcsa mindezt leírni, igazából megfogadtam, hogy bármi lesz, nem fogom ezzel traktálni a blog olvasóit. De rájöttem, ez is egy tapasztalat, ez is én vagyok - leszek. Innentől ez az egész része lesz az életemnek és kész. Megbirkózom vele, pozitív maradok és ha lesz valami, amiről érdemes írnom ezzel kapcsolatban, akkor nem fogom vissza magam. Hátha valakinek hasznos lesz, amit mesélek. 

Ez lett a legszürkébb bejegyzés, amit csak produkálhattam, sehol egy kép, egy kis szín. Azért jó dolog is történt ma, mire hazaértem a sebésztől, a blog átlépte az 50.000 oldalmegjelenítést. Nagyon szépen köszönöm Nektek és külön köszönet annak, aki ezt a bejegyzést is elolvasta.