Januári összegző – Életképek 4


Bár megfogadtam, hogy többé nem lesznek kihagyások, kevés bejegyzéses hónapok és rendszeresen fogok videózni is, már az első hónapban sikerült megszegnem a fogadalmaimat. Láthatjátok a januári bejegyzések számából is, nem úgy alakult az év eleje, ahogy terveztem. Többen írtatok is nekem, amit ezúton is nagyon köszönök. Nem nyaralni voltam, hanem itthon feküdtem betegen. Most, hogy már kezdem látni a dolgok végét és van erőm kikelni az ágyból és írni, ideje visszatérnem.

Sajnos beteg voltam, bár nem az ilyenkor szokásos influenzával küzdöttem/küzdök. Nagyon részletezni nem szeretném, a lényeg annyi, hogy annyira fájt a hasam, hogy semmit nem tudtam csinálni tőle, még a gondolkodás is nehezen ment. Itthonról csak az orvosig/kórházig mozdulok ki, rengeteg vizsgálaton, mintavételen vagyok túl. Valamilyen bélbetegségem lehet, bár pontosabbat majd csak később fogok megtudni. Addig is szedem a gyógyszereimet, diétázom és várakozom.


Így ebben a hónapban nem is történt semmi, nem voltam sehol, talán kétszer, ha kisminkeltem magam – ezért nem is nagyon akadt olyan dolog, amiről írhatnék. Egy-két képet csináltam csak egész hónapban, ezekből hoztam most párat. Kezdve Lokival, aki az egész helyzet nyertese. Én főtt krumplin élek, ő pedig minden máson, amit nem ehetek meg. Persze azt is nagyon élvezi, hogy egész nap ágyban kell lenni. Mellette egy kis életkép a gyógyszereimről. Azért egy-két jó dolog is történt, ahogy olvashattátok, január közepén szülinapom volt (nekem és a blognak is), így idekívánkozott még egyszer a csokor képe, amit kaptam. Illetve anyukám megoldotta egész évre a PIXIBOX ellátmányomat is.  


Egész nap fekszem, leginkább alszom, amikor nem, megy valami film – főleg háttérzajnak. Letudtam a már hagyományossá vált „évkezdő” Gyűrűk Ura maratonomat és hasonló sorsra jutott az Odaát (Supernatural) első négy évada is. Loki nagyon élvezi és rájöttünk, hogy szereti a pattogatott kukoricát (házi, só, vaj – minden nélkül).  


Ahogy mondtam, nem nagyon sminkeltem, de azért a kencés dolgok nem maradhatnak ki az életemből. Egy kis életkép az asztalomról, egy kép a mini parfümjeimről – nagyon szeretem az ilyen aranyos dolgokat, mintákat. Ezt bizonyítja a sok AVON-os minirúzs, illat- és alapozóminta is. Végül, de nem utolsó sorban a VICHY új alapozója. Nagyon örülök, hogy kipróbálhatom, ez a száraz bőrre való verzió, egyszer már használtam, eddig nagyon imádom. De róla később úgyis olvashattok még bővebben.

Ezzel telt hát a januárom. Remélem, Nektek sokkal jobban alakult. Elvileg most azért már aktívabb leszek, jönnek szépen sorban a bejegyzések, mert most már bőven van miről írnom. Oh, és kivirágzott a három éve alvó orchideánk, ezt a legelső képen láthatjátok - apró örömök... :) Nektek milyen volt az év első hónapja?

20 megjegyzés:

  1. Ilyen mini parfümöket hol lehet szerezni?

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást kívánok! Remélem minél előbb rendeződik a helyzet!
    Gyógyulgass!
    Puszi:
    Dóri

    VálaszTörlés
  3. Gyógyulást kívánok, remélem most már hamar felépülsz: ) cicaaaa *-*

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást kivánok! Azok a minták az utolsó képen nagyon jól néznek ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) A mintákat még tartogatom, majd ha már tényleg jobban leszek, nekik fogok esni. :D

      Törlés
  5. Jobbulást Neked, remélem hamar kiderül mi a baj és meggyógyulsz!! Lokit úgy megdögönyözném, bár az arcából ítélve szerintem annyira nem díjazná!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Loki először félne (nagyon gyáva), de a dögönyözést imádná ám, még ha ezen a képen nem is így néz ki. :D

      Törlés
  6. Mielőbbi jobbulást kívánok neked! :( :)

    VálaszTörlés
  7. jobbulást! :)
    még mindig nagyon cuki a cicód. *-*

    VálaszTörlés
  8. Nekem is volt hasonló pocak-problémám, kaptam rá gyógyszert és laktózmentesen étkezem, azóta minden rendben :) Remélem te is rendbe jössz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam sajna már a diéta/valami mentesség sem válik be. Remélem valamit kitalálnak, valami gyógyszer és jobb leszek, mint régen. :D Köszi :)

      Törlés
  9. Boldog születésnapot és mielőbbi egészséget, jobbulást kívánunk!

    VálaszTörlés
  10. A cirmód még mindig nagyon édes! :D

    VálaszTörlés