Egy kis őszi (hangulat)smink


Igen, tudom, még van egy kevés a nyárból, de nálam már tombol az őszi hangulat. Ma már ehhez igazodva készítettem sminket, amit pár képen meg is örökítettem, hogy megmutassam Nektek. 

A drámai tusvonalak és pillák idén ősszel is divatosak lesznek (idén ősszel minden divatos lesz, de erről később...) így ebből a gondolatból indultam ki és őszi színekkel spékeltem meg. A burgundi és barna árnyalatokkal nagyon szívesen dolgozom ebben az évszakban, mert gyönyörűen kiemelik a szemet anélkül, hogy olyan színeket használnék a szemsminkben, amik nagyon megkötnék a kezem az öltözködésben. (Gondolok itt például a mustár sárgára, amit imádok, de alig tudok felöltözni hozzá.) 


Az alapozás után felvittem a szememre a burgundi CT-t alapként, majd elkezdtem sötétbarnát satírozni a mélyítővonalba. A külső "v"-be és az alsó pillasorhoz a Naked 2 paletta legsötétebb színe került, jól eldolgozva. Ezután elsatíroztam a széleket világos szemhéjpúderrel és meghúztam a tusvonalat, ami kifelé markánsan vastagodik. A vastagsága mellett pedig még arra törekedtem, hogy a teteje egyenes legyen. A szemsmink utolsó lépése a spirálozás volt, utána felvittem egy kis púdert, pirosítót, highlightert és rúzst. 


Amit használtam:
TBS All-In-One Insta Blur sminkalap
Oriflame BB krém - Fair
Rimmel London Match Perfection korrektor - 010 Ivory
Rimmel London Stay Matte púder - 001 Transparent
Essence Fantasia highlighter - 01 Elf Yourself
Maybelline New York Expertwear Blush 77 Rose/Rosé
Urban Decay Naked 2 szemhéjpúder paletta
Liquid Eyeliner by h&m
Maybelline New York The Colossal Go Extreme! Volum' szempillaspirál
Miss Sporty Instant Lip Colour & Shine ajakrúzs

Ez lett volna az első őszi sminkem idén, remélem, tetszett nektek és meghoztam egy kicsit a hangulatot ehhez az évszakhoz és egy hasonló sminkhez. :)

Változtattok ősszel a (szem)sminkelési szokásaitokon? Melyik a kedvenc/legtöbbet használt színetek ebben az évszakban?

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és tényleg könnyű ehhez öltözni. Köszönöm az ötletet!
    Dorka

    VálaszTörlés
  2. De jó ez a tusvonal, nem a megszokott :) Ki is próbálom legközelebb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, ha megcsinálod, szeretném megnézni! ;) :)

      Törlés
  3. Csodás ez a smink, annyira kiemeli a szemed színét :) És a tusvonalat is imádom ^^

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik a smink, gyönyörű lett :))

    VálaszTörlés
  5. gyönyörű lett :) Jól állnak neked ezek a burgundis árnyalatok :)

    VálaszTörlés