GLAMOUR-napi zsákmány | 2014 ősz



Múlt hétvégén lezajlottak a GLAMOUR-napok, egy-két kupont beváltottunk mi is és bár nem vettem sok mindent, azért arra gondoltam, megmutatom Nektek, miket vásároltam. Most Szombathelyen váltottam be a kuponjaimat, amit egy kicsit bánok is, meg egy kicsit nem is. Az első igazi kuponnapom Budapesten volt, azóta is emlegetem. De mostanában annyit voltam a fővárosban a blogos/vlogos meghívások, termékbemutatók és miegymás miatt, hogy nem fért bele még egy kiruccanás, illetve nem is nagyon lett volna kedvem hozzá. Összesen három helyen váltottunk be kupont, mert felénk nincs túl sok olyan bolt, amiben ki lehet használni a kedvezményeket. Cserébe viszont nyugodtan tervezhetek előre, ha nem az utolsó nap megyek, nincsenek csutkára lefosztva az állványok és szinte biztos, hogy meg tudom venni, amit akarok. De mutatom is akkor a kis zsákmányomat! 


Nagyon számítottam a Maybelline kuponra, ami +30% kedvezményt szokott biztosítani a Müllerekben, de ez most nem volt. Viszont így is 3 terméket vettem ott a márkától. Mindhárom ceruza 2000 Ft körüli összegbe kerül eredetileg (sajnos már kidobtam a blokkot, így nem tudok pontosat mondani), de a vásárlás végén 20% került levonásra. A Master Shape szemöldökceruzát már másodszor vettem meg, a legjobb szemöldöktermék, amivel eddig találkoztam. A fekete Master Smoky és az arany Master Drama Chromatics landolt még a kosaramban.


A Maybelline 35 On and on Bronze Color Tattoo-t már a DM-ben vettem, 50% kedvezménnyel 1100 Ft volt. Nincs GLAMOUR-nap CT nélkül... Nagyon szeretem ezeket a krémes festékeket, a hétköznapi és a különlegesebb sminkeknél is szívesen használom őket. Ez az árnyalat eddig kimaradt az életemből, nem is értem, miért, mert nagyon tetszik. Így őszre pont tökéletes alap lesz a szemsminkek alá. 


Ez a tus egy picit kakukktojás a "csak olyat vettem, amit már rég' szerettem volna" listán, mert a Maybelline géles tusát akartam volna újravenni, de aztán eszembe jutott, hogy a Rimmelnek is van ilyen terméke. Így 50%-kal olcsóbban hoztam el ezt, 1000Ft-ért. Olvastam róla jót is, rosszat is, kíváncsi leszek, hogyan fogok boldogulni vele. 


Alapozót is szerettem volna venni és tettem egy újabb felfedezést. A Max Factor Face Finity alapozójából próbáltam már az 50-es árnyalatot (annak idején sok mintát lehetett kapni belőle), imádtam, egyszerűen tökéletes volt, a színét leszámítva. Aztán most, hogy nézegettem az új alapozót (csavarós) és nyugtáztam, hogy az is túl sötét, valahogy lejjebb vándorolt a tekintetem a polcon és megakadt a szemem a 45-ös árnyalatú teszteren. Nem is tudtam, hogy van világosabb az 50-esnél. Egy kis próbálgatás után hazajött velem féláron, 2300 Ft-ért.


Ezt a spirált már megkörnyékeztem egyszer, de miután két helyen is nagyon rossz tesztet olvastam róla (szörnyű képekkel fűszerezve), otthagytam a boltban. Most is nézegettem, aztán csak a tust vittem a kasszához. Az eladólány szólt, hogy a spirál mellé most ajándék ez a tus. Csak pár pillanatom volt meggondolni, végül visszaszaladtam a spirálért, mert ott motoszkált az agyamban már egy ideje, hogy "nem hiszem el, annyira nem lehet rossz". A spirál eredetileg 3600 Ft, a tus 2000 Ft. A kettő együtt az 50%-os kuponnal megspékelve 1800 Ft-ért lett az enyém. Persze az volt az első itthon, hogy kipróbáltam a spirált. Istenem, gyönyörű pillákat csinál! Akiknél láttam, úgy néztek ki, mintha ragacsszempillaszörnyek lettek volna, de komolyan mondom, nem tudják használni a terméket vagy nem tudom. Megmutatom hamarosan tesztben, mert most minden nap ezt használom és imádom!


A harmadik kupont az Orsay-ban lőttük el (-20%). Nekem sapkát és kesztyűt vettünk. A sapi nagyon tetszik, vékony aranyszálak vannak kötve a mályvásak közé és a pompon is az én világom. Ez az eddigi legszimplább sapkám, a többi mind vagy nagyon szőrös vagy (állat)fülecskéje van. Eredeti áron 2595 Ft. A kesztyűket hozzá vettük, a két pár 1495 Ft, de csak a passzosat tartom meg, a másik anyáé. 


Ezeken kívül csak pár dolgot vettünk, például hajfestéket és beváltottuk a színfogókendős kupont a Müllerben, illetve hoztunk még "azokra a bizonyos napokra" való termékeket. Örülök annak, amit vettem, nem érzem úgy, hogy bármi is kidobott pénz lenne. Szerintem sokat fogjátok látni ezeket a dolgokat nálam, már most rájuk kattantam és szinte csak ezeket használom. 

Ti mit vettetek a kuponokkal? Vettetek valamit, amit én is? 

14 megjegyzés:

  1. Én is vettem Color Tattoo-t, csak a Metallic Pomegranate árnyalatot. Pedig vaciláltam a bronzos és aközött, de végül a bőrszínemhez azt a szép, őszies árnyalatot közelebbinek éreztem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondom, GT nélkül nincs Glamour-nap. :D Az a szín csodaszép, én is előszeretettel használom, szerintem imádni fogod. :)

      Törlés
  2. Jó kis szerzemények, az az Orsay sapka pedig nagyon cuki, imádom az ilyen bojtos sapkákat :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Én is imádom őket, bár próbálom magam visszafogni, mert 2 sapim van, ami csak bojtból áll. :D

      Törlés
  3. A spirál/tus duót én is megvettem..., mostanában csak rossz spirálokat sikerült beszereznem, remélem ez azért jobb lesz, mert a sima Wings nagy kedvencem volt. A sapka pedig übercuki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ezt szeretni fogod, tényleg csodaszép pillákat csinál :)

      Törlés
  4. A sapka nagyon imádni való :D A rimmel tus helyett én most először a Maybelline-t vettem, az is volt betervezve és imádom nagyon :D De azért lehet majd ebből is beszerzek egyet. Jó dolgokat vásároltál nagyon! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Maybelline tus csudajó, én is azt vettem volna legszívesebben újra. Örülök, hogy tetszik a sapi. :)

      Törlés
  5. Nahát, nem gondoltam volna, hogy létezik olyan beauty blogger, akinek még nincs On and On Bronze-a :) Na de örülök, hogy tetszik, nálam is jó szolgálatot tesz, a Permanent Taupe után őt használom a legtöbbet. Most már kijöhetnének valami új színekkel, mert már az összeset beszereztem azok közül, amelyek érdekeltek.
    A sapka annyira tetszik!:) Imádom ezeket az óriási pompomokat, vagy mi a nevük :)

    Én főleg az F&F-nél vásárolgattam "hasznos dolgokat", de egyik cukibb, mint a másik.. mosómedvés zokni, állatos pizsama, ilyesmi:) Meg a DM-ben is volt egy köröm, ott is szereztem mindenféle jót, L'Oreal tust, alverde palettát, körömlakkokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát látod, le vagyok maradva. :D Biztos vevő lennék új színekre. Láttam belőle narancssárgát, persze nálunk nem lehet kapni, de lehet, hogy egyszer valahogy beszerzem.
      Szerettem volna benézni az F&F-es dolgokhoz, de se időm se erőm nem volt hozzá. Kicsit bánom, mert pár hasznosságot nekem is kellett volna vennem. :( Mosómedvés zoknii? *.*

      Törlés
    2. Aha, a csomagban,amit vettem, kettő is mosómedvés. A neten kinéztem egy pink színű francia bulldogosat, de olyat nem találtam (óriási problémák...). Viszont tegnap a h&mben láttam még feketecicásat, meg volt makis meg galambos (olyanom van is). Nagyon nehéz volt otthagyni ezeket :D

      Törlés
    3. Jó, hogy nincs a közelemben h&m, mert rohannék a cicásért. :DD

      Törlés
  6. Nagyon jó dolgokat vettél, a szemöldök ceruzát már én is néztem, de elég drága (és persze eszembe sem jutott a Glamour-napos 50%-al megvenni), kár :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt a szemöldökceruzát mindig csak kuponnal veszem, mert hamar fogy, de különben csúcsszuper. Különben velem is sokszor van így, illetve én idén konkrétan úgy jártam, hogy másnap mentem venni valamit és akkor jutott eszembe, hogy ezt lehetett volna kuponnal is... :D

      Törlés