Életképek 8. | Hello Május!



Novemberben volt utoljára ilyen bejegyzés, úgyhogy rengeteg dolog történt azóta és  rengeteg képem van. Persze olyan régieket nem fogok most kitenni, ráadásul erősen ételfotó-, virág- és macskatúltengéses bejegyzés lesz ez, de remélem, azért tetszeni fog Nektek. :)



Azért először kezdjük a bloghoz tartozóbb dolgokkal. Idén próbálok kicsit beújítani a termékfotókkal is és azt kell, hogy mondjam, szerintem jó úton haladok. Szeretem visszanézni a képeimet, szerintem sokkal szebbek, mint régebben és egy szép kép sokat dob a bejegyzéseken.

A tulipánok azok, amiket Hollandiából hoztunk, elvileg feketék, különben lilás, bordós beütésük van. Bár úgy tűnik, napról napra sötétebbek lesznek. 


A hóvirág jó régi kép (február vége talán), de annyit vadásztam erre a növényre, hogy gondoltam, itt a helye. Amíg lehetett szedni, imádtam, hogy elmentünk sétálni az erdőbe és nagy csokor hóvirággal mentünk haza. Nagyon szeretem a virágokat és szerencsére a kertünkben is sok van. A képen látható árvácskák önállóan átteleltek; háromszor fedte be őket télen a hó, de idén az első napsugarakkal feléledtek. Bezzeg a muskátli, amit kiszedtünk, hogy túlélje... A dália idei ültetés, a jobb alsó sarokban pedig almavirág van.


Úgy alakult, hogy az utóbbi időben elég sokszor ettünk "valahol". Az első képen egy Don Pepe hamburger van, aminek a felét sem sikerült megennem. Mellette és alatta a desszert a budaörsi Holiday Innt dicséri, alul pedig a Glamour-napi ebéd/vacsink a Guruban. Rájöttem, imádom az avokádókrémet. 


Persze a sok össze-vissza evés nem jó, így itthon kíméletesebb falatokra váltottam, bár a tepsis pipi pont nem az annyira. :D Light tojáskrém, szicíliai saláta a szombathelyi Marco Polo-ból és hamburger salátával, grillezett répával. Ez volt a bevezetőhét a keményebb diétára, aminek szeretnék külön bejegyzés(eke)t szentelni. 


Na persze Pöpike sem maradhat ki a postból! Nagyon cuki, nagyon sokat alszik, emellett pedig nagyon rossz. Viszont egy takarítónő veszett el benne. Imádja a szárogatót, a porszívót, a vasalót és közelebbi barátságot alakított ki a mosogatógéppel is. A GLAMOUR kuponokat meg úgy válogatta, mintha lány lenne. 

Így telnek nálunk a pihenős pillanatok. A tavasz vége és a nyár sok mindent tartogat, egy pillanatra sem fogunk pihenni. Szerencsére a blog is jól megy és a YouTube csatornán is sikerült tartanom eddig a heti videót, bár a vágóprogram ellenem dolgozik.

Nálatok hogyan telik a tavasz? Várjátok a nyarat? 

2 megjegyzés:

  1. Oké, megnyugodtam, hogy nem csak az én macskám ilyen kis nyomi, hogy folyton kinn marad a nyelve :D
    Amúgy az enyém söpörni imád! Folyton söpör a kis kezeivel, de hogy minek??
    Pöpike nagyon édes és szép cica :)
    Örülök, hogy többet videózol mostanában, mindig nézem őket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, szerintem minden macska csinál így. Legalábbis nálam eddig az összes nyújtogatta a nyelvét alvás közben. Ez a söprés is cuki. Olyan jó, hogy mindnek megvan a maga dilije! :D Köszi, hogy nézed a videókat és köszi a visszajelzést is! :)

      Törlés