Évkezdő Haul


Az év első munkanapjával a blog is újra beindul. Bár úgy gondoltam, egy kis összegzővel és tervezgetéssel fogom kezdeni az évet - akárcsak az előző kettőt - mégis inkább valami újjal indítok. Tudjátok, új év, új élet... Hát, nem biztos, hogy ez lesz a mottóm, de azért lesznek dolgok amiken változtatni fogok. Nem is kevés. De a jókedvemet mindenképp megpróbálom megőrizni, így ez a bejegyzés a komoly fogadalmak helyett inkább egy kis zsákmányról - az idei első szerzeményeimről - szól. 


Leginkább azért indultunk el szombaton a barátommal, hogy kávét vegyünk, de mellé valahogy bekerült a kosárba egy Macaron Green Tea (~ 1690 Ft) is. Már láttam Instagramon, gondoltam rá, hogy egyszer majd szeretném megkóstolni, hát eljött az ideje. Hazaérve ki is próbáltuk; az esti film kísérője lett, nagyon finom, önmagában édes tea lesz a kapszulából. Olvasnivalónak az aktuális GLAMOUR (545 Ft) jött velem haza (ahogy minden hónapban). A telefontokot a Claire's-ben (2690 Ft) vettem, nagyon csillog, nagyon csajos, szeretem. Elmondhatatlanul élvezem, hogy (most először) olyan telefonom van, amin cserélgethetem a tokokat, ráadásul nem csak egyet-kettőt lehet rá elvétve kapni. Attól tartok, megint találtam valamit, amit gyűjthetek.... 



Sikeresen letörtem a körmöm, ezért befutottunk a Dm-be körömreszelőért, aminek az lett a vége, hogy természetesen mást is vettem. Azonnal megakadt a szemem az Essence Winter? Wonderful! trendkiadásán. A szemceruzákból egy-egy volt már csak az állványon, a fehér szemceruzám fogyóban, a testszínűm pedig mini és régi, így hazajöttek velem. A kézfejemen próbáltam őket, krémesek és nagyon jól fognak, kíváncsi leszek, hogyan viselkednek szemen, pláne vízvonalon, de szerintem jóban leszünk. A szemceruzák darabja 749 Ft volt. 



Ugyanebből a kiadásból még egy szépséges, hóesést idéző fedőlakk (749 Ft) jött velem, illetve a márkától vásároltam meg a körömreszelőt (amiért ugye alapból mentem, még jó, hogy nem felejtettem el - 549 Ft) is. 

Ezzel a pár szépséggel indítom az évet. Már csak a határidőnapló hiányzik, mert sajnos a megszokottból még nem tudtam újat beszerezni, de ez is csak megoldódik majd valahogy. Remélem, idén sok jó dolog vár rám és persze rátok is. B.Ú.É.K.!

Ti vásároltatok már idén valamit? Használtok határidőnaplót? Ha igen, hol, milyet vásároltatok? 

4 megjegyzés:

  1. Úgy látom, te is kedveled az Essence márkát. Nekem kedvencem a drogériásak közül. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, eléggé kedvelem. Mondhatni, hogy ezzel a márkával kezdtem sminkelni. Azóta is szívesen vásárolok tőlük. :)

      Törlés
  2. Ó, az a kapszulás tea nagyon finom lehet! *nyálcsorgat * Az aktuális havi Glamourt most én is megvettem, a mellé adott kis határidőnaplót használom jelenleg is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a füzetke nálam táskalakó lesz, bár szerintem fabrikálok rá valamilyen borítót. Ha teheted, majd kóstold meg a teát, tényleg szuper. :)

      Törlés