Sentire Hajnapló #1 | Megoldás zsíros hajra?


Sokunk számára talán a hajunk ápolása, kordában tartása az egyik legnehezebb "beauty" feladat. Számomra mindenképpen; ilyen-olyan hajbajjal folyamatosan küzdök. Talán van köztetek olyan, aki még emlékszik rá, hogy három évvel ezelőtt kipróbáltam a Sentiree oldatot, ami nagyon sokat javított az akkor (is) borzasztóan gyorsan zsírosodó hajamon. 

Nemrég a márka kijött három új termékkel, konkrétan samponokkal, melyek szintén arra hivatottak, hogy különböző problémákon segítsenek. Bár eredetileg az volt a terv, hogy kipróbálom őket és az apróbb dolgokról, tapasztalatokról Fb posztokban számolok be, majd összegzek mindent egy blogposztban, arra jutottam, hogy érdemes lehet inkább sorozatot indítanom a samponok körüli gondolataimról. Az első részben főleg a zsíros hajra való változatról és annak használatáról lesz szó. 

Az alapok...
Fontos elmondanom kicsit a körülményeket is, hogy teljes legyen a kép. Amióta az eszemet tudom, azóta gondot jelent a túl gyorsan zsírosodó hajam. Sajnos, néha eljutok odáig, hogy naponta kellene hajat mosnom, annyira nem szalonképes már másnaposan sem a frizurám. 

Mostanában olyan projektbe vágtam a fejszém, ami állandó porral, kosszal jár, ami a hajamon is meglátszik. Ezelőtt elég volt 3 naponta megmosnom a hajam - esetleg a harmadik napon szárazsamponoztam reggel és csak másnap estem túl a mosáson. De a sok por lerakódott a hajamon is, amitől nemcsak a hajamhosszam lett egyre egybeállóbb és ragacsosabb, hanem a fejbőröm is koszosabb és egyre gyorsabban zsíros. Így estem bele megint a "naponta mosni kéne csapdájába". 

Ezért, amikor lehetőségem nyílt kipróbálni a Sentiree samponokat, érthető módon rögtön a zsíros hajra valóért nyúltam. 

Használat
Beszélnünk kell még valamiről, mielőtt belevágnék a beszámolóba a termékekről. Natúr samponról van szó, így kicsit speciálisabb - és azok számára, akik még nem használtak ilyet, szokatlan lehet - a felvitele. Ugyanis nem tartalmaz klasszikus (a nem natúr termékekre jellemző, sokszor irritáló) habzóanyagokat, így el kell felejteni a pufi, habos-babos felhőcskéket, amivel általában tisztogatjuk a fejünket. Fontos odafigyelni és betartani azt a rövid kis útmutatót, ami azt mondja, hogy: 

Natúr sampon esetén érdemes először bevizezni és átdörzsölni a hajat majd újra öblíteni. Igen, még sampon nélkül. Ezzel némi koszt és zsírt el tudunk távolítani és az öblítés után jobban fel tudja venni a hajunk a nedvességet, ami kell ahhoz, hogy dolgozni tudjon a készítmény. 

A terméket a tenyerünkbe kell önteni és még itt is kell szétoszlatni. Nagyon-nagyon minimális, selymes kis habzás lesz ennek az eredménye - de ennél több és pufibb hab nem fog keletkezni. Ezután igyekezni kell a fejbőrön mindenhol jól eldolgozni az anyagot. Figyelni kell rá, hogy tényleg mindenhova jusson belőle. Az a terület, ami esetleg kimarad a samponozásból, az bizony mosatlan  is marad; szárítás után olyan lesz, mintha azon a részen nem is csináltunk volna semmit. A zsíros folt körül meg ott lesz az összes többi, frissen mosott tincs. Ez gyakori hiba, én is belefutottam amikor natúr samponokkal kezdtem ismerkedni. Sokan ezért ódzkodnak tőle, pedig csak egy kis odafigyelésre van szükség. Nekem például viszonylag hosszú hajam van, így kicsit fel kell emelnem a tincseket rétegenként, így tudom csak jól eloszlatni a készítményt. 

De haladjunk tovább: A sampon bedolgozása után kell egy alapos öblítés. Ha nagyon zsíros volt a hajunk, samponozzunk újra, ha nem, már mehet is a szárítás. 


A Sentiree samponokról általánosságban
A csomagolásuk egyszerű, de mutatós és eléggé strapabíró műanyag. Az egész koronája a fémszínű, lenyomós-pattanós kupak, melyen át adagolhatjuk a terméket. A matricázás egységes, egy-egy hajproblémához egy-egy szín van társítva a címkéken - szeretem az ilyen apróságokat. A hátsó oldalon minden infó megtalálható: ajánlás, gyártó, tárolás, INCI, tényleg minden, ami fontos.

Mindhárom sampon állaga egyforma, kicsit zselések, de folyósan hígak. Be kell vallanom, mindig az jut eszembe, hogy olyanok, mint egy túl híg lekvár. Nem tudom, lehet, hogy ez valakinek nem jön be, de az én arcomra mindig mosolyt csal. A borostyánszínű, buborékokkal teli samponoknál illatra az alap egyforma, kicsit üdítőre emlékeztető, kicsit fűszeres, édeskés, citrusos. Illetve, a korpás hajra való picit erősebb, frissebb.   :)

A samponok 200 ml-es kiszerelésben elérhetőek, 6800 Ft-os áron. 


5 mosás után... 
Most pedig rá is térek a főszereplőre: a zsíros hajra való samponra. Vele kezdtem az ismerkedést, a fentebb leírt okok miatt. Most, ahogy ez a bejegyzést írom, 5 mosáson vagyok túl vele. Mindezt úgy, hogy közben nem használtam más sampont, illetve semmi mást se, amit a fejbőrömre kell felvinni. (Kivéve egy alkalommal szárazsampont.) 

Nekem is kicsit mindig fura élmény natúr samponnal hajat mosni, hiszen általában én is a dúsan habzó, szilikonnak teletömött készítményeket szoktam használni. Így első mosásnál csak pislogtam, hogy "ahh, persze, itt csak egy lágy habocska van". Azonban ez a visszafogott anyag is rengeteg koszt távolított el, rendesen piszkos színe volt az öblítővíznek. Itt már nem volt kétségem afelől, hogy jól fog tisztítani a sampon. Öblítés után, még nedvesen, se túl száraz, se túl ragadós vagy gubancos nem volt a hajam - ez az én mániám, de ha már ilyenkor azt érzem, hogy túl "valamilyen" a hajam, az nálam elég nagy mínusz. Ilyen esetben általában szárazon is ez lesz jellemző a frizurámra, csak hatványozottan, így ez az első bukópont nálam. 

Ezután jön a következő próbatétel, a kifésülés. A hajam nagyon szeret gubancolódni és sajnos van olyan sampon, ami erre még rá is segít. Ez szerencsére nem, a kifésülés simán megy és jöhet a szárítás. Ami viszont érdekes, olyan szempontból, hogy mintha gyorsabban menne. Őszintén, fogalmam sincs, hogy ezt okozhatja-e a sampon vagy minden a megszokott ideig tart, csak én érzem máshogy, de minden alkalommal volt egy ilyen érzésem. (Ha tudtok valamit arról, hogy egy-egy sampon befolyásolhatja-e a haj száradási idejét, írjátok meg nekem a hogyanját és miértjét, légy'szi!)

Szárítás után a frizurám az oroszlánsörény effektet veszi fel, mivel a hajvégeim nagyon szárazak és emellett a sampon mellett kicsit talán jobban kell ápolnom, balzsamoznom, olajoznom. De összességében  a hajamnak természetes, egészséges fénye lesz végül, és aminek nagyon örülök: nem lapul le. Sőt, inkább könnyednek tűnik, bár tapintásra nem olyan, mint a szilikonos samponoknál, itt lehet érezni, hogy "van anyag" a tincsekben. Kicsit ez a leírás furának tűnhet, de aki sok samponnal próbálkozott már, biztos érti, miről beszélek. 

A visszazsírosodásról
Az első és második mosás után nem éreztem különbséget, ugyanúgy zsírosodott vissza a hajam. Tehát már másnap este (egy nap után) kiabált a frissítésért. A harmadik Sentiree-s mosás után vettem észre, hogy már a második napon is szalonképes a megjelenésem, esetleg csak egy nagyon pici szárazsampont kívánna. Ezt a harmadik napon, délután meg is adtam neki, így csak következő nap mostam hajat. Itt kicsit többet kellett küzdenem és kétszer samponoztam, mire úgy éreztem, hogy tiszta lett a fejem. Most vagyok az ötödik mosás után, a harmadik napon. Copfozok, de nem vészes a helyzet, másnaposan szokott ilyen lenni a hajam. Így eddig azt merem mondani, hogy 5 használat után már úgy tűnik, van némi javulás. 

Mivel a samponok mellé ismét kaptam egy Sentiree oldatot is, a következő mosástól kezdve be fogom vetni azt is. Nagyon kíváncsi leszek rá, így mit tudok elérni. A következő Hajnaplós bejegyzésben tehát erről lesz szó, illetve a korpás hajra való samponról, amit a párom próbálgat. 

Az összetevőket, a koncepciót, a termékeket és minden mást a www.sentiree.com oldalon megtaláltok. Ha a posztban emlegetett Oldatra vagytok kíváncsiak, ITT írtam róla, illetve videós beszámolót is találtok, ha kattintotok. 

Hamarosan jövök a következő résszel. :) 

A bejegyzésben olyan termék(ek)ről mondok véleményt, melye(ke)t a forgalmazó/gyártó juttatott el hozzám vagy ajándékként vagy azért, hogy kipróbálhassam és megoszthassam a véleményem róluk. Mindkét esetben a saját, személyes tapasztalataimat olvashatjátok; a véleményem nem megvásárolható. 

0 megjegyzés: